Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.11.20 Kedd

2012.11.20

Kedves olvasó! A mai bejegyzésemet csak abban az esetben leszel képes teljes egészében megérteni, ha elolvastad az előzőt. Mielőtt ebbe belekezdesz, rágd végig magad azon is, hidd el, megéri.
Ha viszont az egész El Camino-s leíráson túl vagy, akkor minden esélyem meg van arra, hogy teljesen idiótának fogsz gondolni az olvasás végeztével - ha esetleg eddig még nem lett volna ilyen benyomásod.
Ezt most nem érted, de hamarosan letisztul…
Nagyon nagy fába vágom a fejszémet, ha tiszta képet akarok adni az elmúlt egy hét történéseiről, de mindent megteszek ennek érdekében.

Ott kell kezdenem, hogy másfél héttel ezelőtt, pénteken elkezdett szétesni a világképem, és nem értettem, hogy miért van bennem ekkora káosz. Az volt az érzésem, hogy a lassan és nehezen megszerzett magbiztosságom, önbizalmam, eltökéltségem és belső harmóniám – amit pedig már kezdtem megszokni – egyik pillanatról a másikra semmivé foszlik. 
Pénteken találkoztam egy kedves barátommal, Pannival, aki fél vállról megemlített egy látó hölgyet, és beszámolt a saját tapasztalatairól is. Én azonban az első pillanatban éreztem, hogy nekem ezzel a nővel beszélnem kell, amit a gyomrom tájékán egy szorító érzés jelzett. Még aznap felhívtam, de bármennyire is erős volt a belső késztetésem arra, hogy meghallgassam a számomra tartogatott üzenetét, nem sikerült elérnem sem aznap, sem szombaton és még hétfő délelőtt is hiábavaló volt a próbálkozásom. Aztán egyszer csak hétfőn délután, amikor éppen volt két óra szabadidőm, akkor visszahívott. Közel egy órát beszélgettünk. Ebből a párbeszédből lesz olyan, amit szó szerint idézek. Íme az első:

-        Megbocsájtottál-e már az Apádnak? – kérdezte.

-        Persze – válaszoltam – legalább ezerszer.

-       Igen – mondta – azt látom, hogy ebben az életben valóban megtetted, de nem csak erre az életre gondoltam.

-      Ja, hogy több életre visszamenőleg is meg kellett volna? Ezt nekem nem mondta senki! – válaszoltam.

-       Természetesen, ez alapvető! Akkor viszont írd le a következő mondatot és este, vagy amikor egyedül vagy, akkor szállj magadba és ismételd el: „Elengedlek kedves Édesapám, Tamási Frigyes, és ezennel megbocsájtok neked minden életre és a jövőben is végleg”.

Kérdezheted magadban, hogy miből gondolja egy vad idegen ember, hogy nekem meg kéne bocsájtanom bármit is az apámnak. De mivel én ismerem az életem történetét és tudom, hogy ez igaz, bennem meg sem fordult ez a kérdés. Talán nem is meglepő, hogy én miért bocsájtottam meg neki, függetlenül attól, hogy bárki említette volna valaha is az életemben. Sajnos ezt most neked is el kell fogadnod magyarázatként…

Ennél sokkal érdekesebb, amit a feleségemmel kapcsolatban mondott.

-    Akkor nézzük meg, hogy mi van a feleségeddel való kapcsolatodban – folytatta Judit.

-     Itt több életre vissza kell mennünk – csend – az 1500-as évekig. Ez már elég kemény. Itt egy olyan életet látok, ahol Te voltál a feleséged Hóhérja. – el is akadt a lélegzetem.

És ez az oka annak, hogy az előző bejegyzést feltettem, mert itt kapcsolódik össze a márciusi utazásom, ami a középkorba vitt egy hóhér testébe, és a látó által említett dolog. Judit nem tudott semmit arról, hogy én ezt megéltem. Már márciusban is volt bennem egy kérdőjel, hogy vajon miért kaptam én egy ilyen életet, holott több embernek az volt a véleménye, hogy ilyen tapasztalatot ritkán adnak az égiek, mert nem egyszerű feldolgozni. Én valójában azt sem éreztem, hogy meg kellene bánnom bármit is, hiszen az egy másik „személy” volt, akihez nem sok közöm van. Ezzel szemben Gabi rendesen ki volt akadva (ez kiderülhetett számodra az előző bejegyzés végéből). Persze ha tisztábban látom a karma törvényét, akkor jobban megértem, de talán akkor sem állt volna bennem össze a teljes kép. Szóval a márciusban megélt, előző életem megtapasztalásának, valami okának kellett lennie. Az akkori utazásom csak a jelenlegi teljes kép megértéséhez nyújtott segítséget, inkább csak alátámasztva a most hallottakat.

Nagyon sok dolgot mondott még a Látó, többek között olyat, hogy számtalan életet töltöttünk már együtt, melyek közül több életben is „megkötöttük” egymást, ami azt jelenti, hogy erőteljes kapocs alakult ki kettőnk között. Kértem, hogy vágja el ezeket a kötelékeket, mert ha igazi a szerelmünk (ami nem egyértelmű az eddigiek alapján, de majd a mai történet végére tisztul…), akkor erre nincs szükség, ha meg nem, akkor meg megint minek? Mondta, hogy szívesen megteszi, de ezzel az a baj, hogy legalább egy hétre nagyon komolyan ágyba esnénk mind a ketten és ezért ezt csak úgy lehet, ha megtervezi. Ebben meg is egyeztünk.
A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy a legfontosabb feladatom a bocsánatkérés Apámtól és Gabitól. Miután elköszöntünk egymástól, én meg is tettem ezt.

Itt meg kell említenem még két nagyon fontos aznapi történést, két személyt, akik hozzájárultak ahhoz az érzéshez, ami másnap reggel óta uralkodik bennem, és olyan mélységesnek érzem, hogy nem is tudom, hogy láthattam eddig máshogy a világot…
Hétfőn este Egerben tartott előadást Müller Péter és úgy döntöttem, hogy arra bemegyek, Galóval az egyik legjobb barátommal. Az előadás 7-kor kezdődött és mivel én Egerszólátról busszal mentem be, már öt óra után ott voltam. Előző este egy másik barátommal, Fricivel a Facebookon történt csetelés közben kiderült, hogy esetleg ő is eljönne, ezért arra gondoltam, hogy szólok neki. Küldtem is egy smst. Azonnal jött a válasz, hogy "Ne mozdulj, tíz perc múlva ott vagyok". És ott is volt.

- Arnold! – kezdte – Én nem vagyok kíváncsi Müller Péterre! Nem emiatt vagyok itt, hanem azért jöttem, hogy rendet tegyek a fejedben. Ha ez nem sikerül tíz perc alatt, akkor akár be is mehetsz az előadásra, de semmit nem fog használni. (Utólagos megjegyzésem, hogy amit mondott nagyon sokat segített, de az előadás nem nekem szólt.)

- Frici! – mondtam – vagy tudsz valamit, vagy megbolondultál, de az biztos, hogy kíváncsivá tettél!

Friciről annyit, kell tudni, hogy már ismerem több, mint tíz év, de igazán nem tartottuk a kapcsolatot. Tavaly ültünk le először kávézni, amikor nagyon jót beszélgettünk. Észrevettem, hogy hasonló gondolatokkal bír, mint én, viszont a tárgyi tudása, és a látótere sokkal szélesebb az enyémnél. Örömmel beszélgetek olyan emberekkel, akik okosabbak nálam, mert akkor csak tanulhatok. Legutóbb pár hete találkoztunk, és akkor mondtam neki, hogy megcsináltam ezt a honlapot. Ahogy utóbb kiderült, Ő végig olvasta az összes bejegyzést és követte az életemet. Azóta is sokszor írt rám Facebookon és telefonon is hívott. Meglepett az érdeklődése, éreztem, hogy több, mint csak egy egyszerű műkedvelő. Amikor erre rákérdeztem, azt válaszolta, hogy úgy érzi segítnie kell nekem az utam megtalálásában. Amikor kérdeztem Tőle, hogy megemlíthetem-e a blogomban név szerint, akkor azt mondta, hogy nevezzem csak „Frici a Gömbosztó”-nak. 

Visszakanyarodva a beszélgetésünkhöz, a következőképpen zajlott.

-     Semmi más dolgod sincs, mint meg kell bocsájtanod! – mondta, nemes egyszerűséggel. Ez engem nagyon meglepett, mert ez előtt én nem meséltem el az aznapi élményemet a Látó hölggyel, aki kísértetiesen ugyan ezt a tanácsot adta. Most persze elmondtam neki mindent és megmutattam az előző bejegyzést, de mivel akkor még nem volt feltéve, ezért csak a Gabinak írt e-mailt tudtam odaadni. Szerencsére nálam volt az Ipad-em, amiben az összes levelezés benne volt, legalább három évre visszamenőleg. Miután teljesen képbe jött, azt mondta:

-     Ha így áll a helyzet, akkor a megbocsájtás teljesen egyértelmű, de nem csak Gabinak, az Apádnak, hanem a jelenkori és az akkori magadnak is meg kell bocsájtanod. Képzelj el egy arany gömböt és minden embert burkolj be külön, külön és engedd el őket. Ha ezt megteszed, akkor meg fogsz könnyebbülni. – fejezte be. Ezt követően volt még egy nagyon érdekes megjegyzése, ami nekem világosságot gyújtott a fejemben. Ennek köszönhetően értettem meg MINDENT a Gabival való kapcsolatomban!

Ez pedig így hangzott:

-   Meg kell bocsájtanod Gabikának, mentálisan, fizikailag és érzelmileg - mindenhogy. Meg kell bocsájtanod, hogy megölted a fizikai síkon, amikor elvetted az életét, meg kell bocsájtanod azt, hogy MEGÖLÖD A GONDOLATAIT EBBEN A VALÓSÁGBAN...

Nekem ekkor beugrott egy egyszerű kép. Kocsiban ültünk pár héttel ezelőtt és úgy vezetett, hogy csak egy kézzel fogta a kormányt. Nem is vettem észre, csak akkor, amikor már majdnem kint voltunk Szóláton, és akkor rá is szóltam. Láttam rajta, hogy nagyon kiakadt, de nem szólt semmit. Pár nap múlva, egy szóváltás alkalmával viszont a fejemhez vágta, joggal, hogy

-        „Látod? Te mindig jobban akarod tudni a dolgokat, mint én, egyszerűen meg akarod mondani nekem, hogy mit tegyek, mint ahogy múltkor a vezetésembe is beleszóltál.”

Akkor ezt nem értettem, mert ha valakinek nem tetszik, amit a másik mond, akkor csak egyszerűen szóvá teszi, elküldi melegebb éghajlatra és kész. Akkor azt gondoltam, hogy Gabi túlreagálja a dolgokat, és ismét igazolva láttam azt, hogy jó döntést hoztam a Caminon – amit ugyan a visszatérésem után vissza akartam csinálni, de ez akkor, abban a pillanatban nem zavart.

Most viszont, amit Frici mondott, abból megértettem mindent.

Gabinak a tudatalattijában ott van az ötszáz évvel ezelőtti „fizikai korlátozás” (enyhe kifejezés a lefejezésre), amit általam szenvedett el, és ez összekapcsolódik az én személyemmel, aki most is igyekszik korlátozni, igaz csak szavak szintjén, de ez neki éppen elég. Ahogy ezt Frici kimondta, nem is tudtam tovább arra figyelni, amit utána mondott, csak az dübörgött bennem, hogy én „MEGÖLÖM A GONDOLATAIT”. Ennél rosszabb dolgot nem is tehettem volna vele, nem csoda, hogy besokallt, és nem akar velem élni tovább. De végre megértettem!

A Fricivel folytatott beszélgetés végeztével bementem és meghallgattam Müller Pétert, majd Galóval hazamentünk, mivel ha Egerben vagyok, akkor általában nála alszom. Érdekes, hogy a lakása az Apósomék házától 200 m-re van és látom a gyerekek ablakát is. Aznap este azzal szórakoztunk, hogy kapcsolgattam nekik a villanyt, hogy lássák, milyen közel vagyok hozzájuk. Gondolom nekik is jól esik tudni, hogy Apa nincs messze, és én is valahogy jobban érzem magam. Nagyon hálás vagyok Lacinak, hogy gyakran megosztja velem a lakását. Köszi Galó! 

Korábban említettem, hogy Juditon kívül kettő momentum is volt aznap, ami rendet tett a fejemben. Az egyik a Frici megjegyzése, a másik pedig egy kérdés formájában Galó szájából hangzott el.
Ha ott alszom nála, akkor nagyon sokat beszélgetünk. Természetesen Ő teljesen képben van a bennem zajló folyamatokról, mint ahogy én is ismerem az Ő összes gondját-baját.  Aznap este is már legalább két órája folyt a szó és egyszer csak a következőt kérdezte:

-  Arnold, figyelj csak! Jól értem, hogy Te le tudnád élni Gabikával az életedet? – Ennyi volt a kérdés és rám elementáris erővel tört a válasz:

-       IGEN LE, és semmire nem vágyom jobban!

-        Te nem vagy normális! – jött ki belőle őszintén. Hiszen Ő képben volt…

-      Galó! Én tudom, hogy nem lehet engem követni, de most először érzem azt nagyon régóta, hogy a válaszom a kérdésedre egyértelmű IGEN!

És valóban! Most önvizsgálatot kell tartanom. Ha elolvasod a teljes útleírásomat és figyelmesen követed a lelkiállapotomat, akkor láthatod, hogy milyen hullámzó voltam. Nagyon sokszor leírtam, hogy kérem vissza az „előző” életemet a házzal, a napi rutinnal, a családdal, de ugyan akkor mégsem voltak ezek a kijelentéseim egyértelműek. Valahogy mindig volt bennem egy kérdőjel, hogy TÉNYLEG AKAROM EZT? Ezt többször meg is fogalmaztam olyan formán, hogy ha a gyerekek nem lennének, akkor is kellene-e a kapcsolatunk Gabival. És mindig arra a következtetésre jutottam, hogy Gabi, bár kedves, odaadó, megbízható és mély szeretetet érzek iránta, mégsem alkalmas arra, hogy nekem partner legyen. Nem is szabadott volna csodálkoznom azon, hogy kitette a szűrömet a levelem ellenére. És mégis, most, a leírt hatások eredményeként olyan mély meggyőződés van bennem a közös jövőnkről, hogy hihetetlen még az én számomra is.

Olyan érzésem van, mint az egyik kedvenc filmemben elhangzó idézet (T.S. Eliot) szerint:


„És nem hagyhatjuk abba a kutatást,

És az lesz kutatásunk vége,

Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk,

És először ismerjük fel azt a helyet.

Én most ismerem fel az igazságot, hogy mit jelent számomra a feleségem. Eddig inkább csak elvárásokat támasztottam irányába, azt gondoltam, hogy az Ő dolga az, hogy engem boldoggá tegyen, azzal, hogy nekem tetsző módon viselkedik. Jaj de önző voltam...

Amit nem vallottam be magamnak sem eddig, azt most ide leírom. Amikor kiderült, hogy nem működik a kapcsolatunk Gabival, akkor én minden erőmmel próbáltam elképzelni az életemet a családom nélkül. Alapvetően nem esik nehezemre - sőt kimondottan jó vagyok benne - vizualizálni dolgokat, ezt még sem tudtam elképzelni. Egyszerűen nem volt kép, csak az üresség. Akkor ezzel nem nagyon törődtem, betudtam annak, hogy ezt a hatalmas váltást meg kell élnem. Most viszont, ahogy sikerült helyére tennem a dolgokat, már vannak „álmaim” a közös jövőnkre vonatkozóan. Élesen el tudok képzelni egy belvárosi kis lakást, ahol pár évig együtt élünk, egy munkahelyet, ahol pénzt keresek, és jól érzem magam. Egyszóval van jövőképem!

Na de mielőtt azt gondolod kedves Olvasó, hogy már megint én leszek az, aki irányt szab a család életének és mindenki megint úgy táncol, ahogy én fütyülök, szeretném leírni a történet további részét. Sajnálom, hogy kicsit kuszák a gondolataim, és esetleg nem egyértelműen követhető a történet, de még így sem tudom átadni, amit ÉN MEGÉLTEM.

Ott kell folytatnom, hogy kedden már egy egészen más ember voltam! Úgy ébredtem, hogy nem volt nyoma sem az előző pár napban tapasztalható káosznak, helyette, egy egyre erősödő bizonyosság kezdett kibontakozni bennem.
Amikor reggel átmentem a családomhoz, hogy együtt menjünk az iskolába, mintha Gabi is más lett volna. Nem tudom megmagyarázni, csak volt egy ilyen érzésem. Aztán utóbb két következtetésre jutottam. Egyrészt ha én teremtem a saját valóságomat, akkor Gabit is én teremtem, és ebből kifolyólag nem olyan, amilyennek látom, hanem amilyennek látom olyan. Azt hiszem, hogy meg kell magyaráznom ezt a kijelentést: a „nem olyan, amilyennek látom” arra utal, hogy a külső világ miképp jelenik meg számomra, egyszerű szemlélőnek – ez a szemléletmód nem igaz. Ezzel szemben az „amilyennek látom olyan” a belső, bennem élő kép kivetülése a valóságba, azaz a teremtés folyamata.
Csak próbáld megérezni, amit írok.
A másik következtetésem, hogy én változtam meg gyökeresen és nem Ő.

Valójában ugyan azt írtam le kétszer…

Szerdán este küldtem neki egy e-mailt, hogy pénteken szeretnék vele beszélni. Ide bemásolom:

„Kedvesem!

Két napja nagyon sok mindent megértettem, de még nem szedtem össze a gondolataimat, hogy le is tudjam írni neked. Az is lehet, hogy majd pénteken mondom el személyesen…
Van egy kérdésem, de nem szeretném, ha félre értenéd és azt semmiképpen, hogy azt érezd, rád erőltetem a véleményemet.
KÉRLEK, tudd, hogy szabad akaratod van mindenben – ezt már egyébként is megtapasztalhattad a legutóbbi nagy döntésed során. Nem dőlt össze a világ.  
Arra lennék kíváncsi, hogy képes vagy-e arra, hogy elképzeld a kettőnk közös jövőjét vagy sem. Engedd el a fantáziádat, amennyire csak tudod és engedj meg nekem és magadnak bármekkora változást…
Ha a válaszod igen (ez nem jelenti azt, hogy így is kell lennie!), akkor nagyon örülnék, ha lehetőséget adnál nekem arra, hogy elmondjak valamit.
Ha a válaszod nem, akkor is szeretnék veled beszélni, úgy hogy tiszteletben tartom a döntésedet. Most nekem az lenne a legfontosabb, hogy Te boldog légy és Te dönthess.
Remélem, találkozunk hamarosan. Ölellek benneteket: Arnold”

Pénteken reggel találkoztunk és egy kávé mellett elmondtam neki mindent, amit a levél előtt leírtam. Nagyon figyelmesen végig hallgatott és többször könnybe is lábadt a szeme. Ami talán a fenti levelemből is kitűnt, nem akartam azt, hogy úgy érezze, felelőssége van, és mindenképpen döntenie kell! Mondtam neki, hogy nincs rossz döntés és annyi ideje van, amennyire csak szüksége van. Közöltem vele, hogy nagyon sajnálom azt, hogy a gondolatait megöltem és ezért nagyon szeretném, ha meg tudna bocsájtani, függetlenül attól, hogy mi lesz közöttünk a jövőben. Ahogy végeztünk a kávézással és a befejeztem a monológomat, felkísértem a kozmetikába és ott megmasszírozta az arcomat. Annyira jól esett - a lelkemnek is.

Akkora és olyan mély fordulat következett be az elmúlt egy hétben az életemben, amit nem hittem volna el, ha esetleg valaki előtte megpróbál erről meggyőzni. A fent leírtak már önmagukban is elegendőek lennének a kijelentésem alátámasztására, de ezeket még tudom fokozni. Nem most. Kellemes további napot kívánok neked!

 

Ugrás a következő bejegyzéshez >>>

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

monamina99@gmail.com

Gini,2012.11.22 19:33

Akkor fogsz bele ha "rád szakad" ???
Hogyan tudna ennél jobban Rád szakadni Életem? :)))
Ez a blog nagyon kell az embereknek.
Egészen biztosan sokan vagyunk, akik ugyanilyen önelemzésen megyünk át, és folyamatosan változunk, amit saját magunknak is nehéz követnünk, nem hogy a környezetünknek.
Tanulságos és építő olvasni a Te utadat.
Ezt közkinccsé kell tenni :-D

Re: monamina99@gmail.com

Arnold,2012.11.22 19:58

Gini!
A "Rám szakad" alatt azt értettem, ha olyan elementáris erővel tör rám az írás ihlete, hogy nem tudom elkerülni.
Sok visszajelzést kaptam, vagy nevezzem inkább bátorításnak az írásra, de most még elég nagy a káosz bennem és még nem teljesen tiszta az úti cél. Erőt merítek minden hozzászólásból, sms-ből és minden e-mailből.
Akkor fogok cselekedni, azaz ragadok tollat az íráshoz, ha megszáll a múzsa...
Nagyon köszönöm neked!

valahol Európában...

Vincze László,2012.11.22 15:24

...könyv készülőben... olvasmányos könyv... :-)

Re: valahol Európában...

Arnold,2012.11.22 18:08

Szevasz Lackó!
Könyv? Javasolták többen, de úgy érzem még nincs itt az idő. Ihlet nélkül nem akarom csinálni, csak akkor fogok bele, ha "rám szakad".
Vigyázz magadra!