2011.03.02 Szerda – India
Az első nap élményeiről New Delhiben, csak a szuperlatívuszok nyelvén szabad írni. Bár Kínát megjártam párszor, és ott sem fenékig tejfel az élet, de ez a város, minden képzeletet felülmúl.
Első pillantásra, ha felületesen nézed meg az út szélén csapatosan ülő embereket, akkor azt gondolod, hogy mindenki koldus, és alamizsnára vár, talán egy kis félelem is lehetne benned a téged bámuló emberek láttán. De ha kellően bátor vagy, előveszed a fényképeződet, és megkéred az embereket, hogy használhasd, akkor meglepődsz. Olyan őszinte mosolyt kapsz, amit otthon nagyon ritkán találsz.
Teljesen véletlenül bela akadtunk egy több nyelvet beszélő szikh hitű emberbe, aki elvitt minket egy templomba, ahová be is mentünk vele. Le kellett vetni a cipőt és a zoknit, majd átgázolni egy koszos betonteknőn, ami annál is koszosabb vízzel volt tele. Az egész nap egy hatalmas kúltúr sokk volt.
Most Varanasi felé „száguldunk” egy fapados vonattal, amire Kedden este szálltunk fel. Számunkra, magyar embereknek, megszokott a puritán körülmény a tömegközlekedési eszközökön, de az itteni állapotok mindenkit megleptek. Hálókocsis fülkében utazunk, ahol három szinten lehetett aludni.
Az első az ülés, a második egy álló embernek fejmagasságban lévő ágy, a harmadik az előző kettő között, az esti időszakban lehajtható alvó felület, amit egy lánccal lehetett rögzíteni a mennyezethez. Az első két órában vacogtam, mint egy kutya, aztán nem volt más választásom, a Bertold által összekötött hátizsákokból, kibuheráltam a takarómat – mindössze tíz perces munkával – majd következett a 8 óra melegben alvás. Sokszor észrevettem már, hogy lusta vagyok valamit megtenni, mert nem mérlegelem a befektetett energia és az eredmény hányadosát. Most viszont annyira dideregtem, hogy ez túl volt a komfortzónámon, és kénytelen voltam cselekedni.
Kinézve a vonat ablakán, olyan érzésem van, mintha egy afrikai tájon haladnánk. Száraz minden, és a tapasztott falu kunyhók körül, tehénszarból dagasztott téglaszerű képződmények vannak felpakolva, mellyel minden bizonnyal fűtenek. Már vagy húsz perce állunk, és több, mint egy órás késésben vagyunk, de senki nem idegeskedik, leszámítva pár embert - közülünk. Az indiaiak türelemmel várnak arra, hogy elinduljunk. Amíg álltunk, az egyik helyi útitársunk írt egy beszámolót, mely szerint a mai nap egy különleges ünnep a Varanasiban élők számára, mert ez Shiva házassági évfordulójának a napja. Az emberek böjtölnek egész álló nap, de este ünnepelnek, táncolnak és szórakoznak. Ebbe fogunk belecsöppenni mi is. Lehet, ma mi is koplalunk?
Érdekes elolvasni az öcsém, Bertold gondolatait, amit e-mailben, a barátainak küldött. >>>
Ugrás a következő bejegyzéshez >>>
A mappában található képek előnézete India 2011.03.02.
