El Camino - Az én utam...

Ma nagyon jó, kiegyensúlyozott napom volt. Reggel 8 előtt ébredtem és fél kilenckor indultam útnak. A táj az egyhangú síkságról átváltott először dombosba aztán hegyesbe.

Most tudatosodott bennem, hogy Burgos óta milyen egyhangú a menet. Ma jól esett megizzadni egy kicsit. Végig egyedül mentem a saját tempómban. Nem voltak terhelő gondolataim, csak Gabinak írtam meg magamban a levelet. Az út során többször is elérzékenyültem, jól esett.

Ma elhaladtam a Cruz de Ferro mellett, ahol ősrégi szokás szerint a zarándokok leraknak egy otthonról hozott kavicsot egy ima kíséretében, amely egy nem vágyott tulajdonságot jelképez.

Én nem apróztam el és az egómat hagytam ott…

Délelőtt még fájt a bal sípizmom, de aztán elmúlt. A talpam sem sajog már annyira, kezdek megedződni, ami így a kétharmad távnál már talán természetes.

Ma ismét tovább kellett jönnöm 7 km-t, mert a tervezett szállás dugig volt. Így volt jó, mert összefutottam a svájci sráccal, aki hasonló tempóban megy velem. Jereminek hívják és nagyon kedves ember. Sokat beszélgettünk. Miután elmondtam a saját indokaimat, közölte, hogy az apukája akkor halt meg, amikor Ő 8 éves volt, és soha nem tudta elfogadni az édesanyja következő férjét. Nagyon tudatosnak kell lennem, amikor döntést hozok, bár az csak az enyém lesz és ehhez két emberre van szükség…

Este 10-kor feküdtem le, és erre is csak azért emlékszem, mert az alattam lévő ágyon alvó nő, odaszólt a mellette beszélgetőknek, hogy hagyják abba, mert Ő aludni szeretne. Mondtam neki, hogy a hivatalos takarodó 10.30-kor van, de erre csak annyit mondott, hogy Jó éjszakát. Együtt érkeztem vele erre a szállásra, csak Őt kocsival hozta valaki. Rá is kérdeztem és azt mondta, hogy innen akar kezdeni.

Ugrás az aktuális fényképekhez (új ablakban) >>>

Ugrás a 14. naphoz >>>