El Camino - Az én utam...

A mai napom tökéletes magányban telt. Ez volt az első ilyen napon. 7.40-től egészen 1 óráig meg sem álltam, egyetlen rövid pisit leszámítva. Öt óra egyhuzamban, csak én és a gondolataim.

Indulás után megrohant az érzés, hogy úgy szeretném visszakapni a régi életemet a házzal, a kerttel, a bolttal, Kínába járással, a mindennapjaimmal együtt. Lehet, hogy unalmas volt, de nyújtott egyfajta ritmust és adott egy keretet az életemnek. Ezzel szemben az elmúlt egy évem, évünk a hatalmas káoszról szólt és arról, hogy feléljük, amit előtte teremtettünk. Igaz, hogy már az előtte lévő két évben is csak a látszat volt meg és inkább feléltünk, mint teremtettem. Ez a harmadik év, amióta nem érzem, hogy alkotnék valamit. Lassan pedig érzem, hogy ideje lenne pénzt keresni - bár a "találásban" jobban hiszek.
Annyira szeretném, ha anyagi jólétet tudnék biztosítani Gabiéknak. Annyira kedves, önfeláldozó és elfogadó velem szemben. Fantasztikus egy nő. Ma volt egy SMS váltásunk. Ahogy túl voltam az egyórás pihenőn, akkor egyszer csak eszembe jutott, hogy még mielőtt kijöttem, valami problémával volt orvosnál, de akkor nem árulta el. Írtam neki egy üzenetet, hogy én jól vagyok, de inkább az érdekelne, hogy vele mi van? Nem beszélt mellé, hanem közölte, hogy néha lent van a hangulata és 20-án lesz a műtétje, de minden rendben és kezeli a helyzetet. Persze amennyire ismerem, akkor is ezt írta volna, ha fél lábát levágják. Természetesen nem nyugtatott meg ezzel a válasszal, de mélyen azt éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz vele.

Miután a válaszomban közöltem vele, hogy imádkozni fogok érte és tudom, hogy jól alakulnak a dolgok, eszembe jutott, hogy lehet, örülne annak, ha otthon lennék és számíthatna rám. Erre azonban a következő választ kaptam:

„Miért jönnél? Semmi bajom. Csináld végig, amit elkezdtél és találd ki magad újra. Ez a legtöbb, amit tehetsz.”

Erre ezt válaszoltam:

„Nem is értem, hogy lehetsz ilyen kedves hozzám, hisz sokat bántalak. Nagyon szeretném meghálálni egyszer. NV.” – nem is kaptam rá választ.

Úgy szeretnék vele élni boldogságban és harmóniában, de annyira nem társ azokban a dolgokban, amik nekem fontosak. Én nem akarok kompromisszumot kötni, tehát tőle sem várhatom el ezt. Sajnos azt sem érzem, hogy Ő szeretné megmenteni a közös jövőnket.

Furcsa látványt nyújthattam ma többször is, mert párszor elfogott a sírás. Csak úgy. Nagyon mélyen megérintett Gabi lénye és a tudat, hogy soha nem lesz az enyém teljesen. Nem enged közel magához és mindig van egy maszk, amit visel. Biztos nekem kéne változnom, hogy megnyíljon. Azt hiszem, hogy mindent meg kell tennem, elsősorban anyagilag kell felépítenem magam és be kell bizonyítanom, hogy lássa, képes vagyok eltartani őket. Hátha utána képes lesz arra, hogy felengedjen és közelebb kerüljek hozzá. Azt hiszem, hogy mégis csak képes leszek kompromisszumot kötni érte és a gyerekekért, annyira szeretem őket. Nem kéne menekülnöm a felelősség elől. Az én dolgom, hogy eltartsam őket, nem várhatom el senki mástól. Na, ezt még emésztenem kell!

Egyre jobban érzem, hogy hamarabb fogok hazamenni. Hét végéig megnézem, hogy mennyit haladok, kikalkulálom a pontos érkezési időpontot és veszek egy új repjegyet.

Olyan ez a szállás, mint egy kemping, nem igazán van hangulata. Ma csendes, magányos estém lesz. Hűvös van, ezért fel kellett vennem a hosszú ujjú felsőmet és egy hosszú nadrágot is.

Ugrás az aktuális fényképekhez (új ablakban) >>>

Ugrás a 7. napra >>>