Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


04. nap - 2012.09.10. Hétfő

2012.10.29

Ismét egy csodálatos napon vagyok túl. Reggel utolsóként keltem a szobában, igaz csak négyen voltunk. Éjszaka párszor felkeltem, mert az alattam alvó francia úr hangosan horkolt. A szokásos reggeli után 8 órakor indultam el. Azt gondoltam, hogy magányos napom lesz és ezért elkezdtem hallgatni A MOST hatalma című hangos könyvet, amit Eckhart Tolle írt, a huszadik fejezetnél. Nagyon ütős volt.
p9100105.jpgLegalább két órán át egyedül is mentem, de a borforrás után mellém keveredett egy dán nő, aki addig már többször megelőzött. Fél háromig mentem vele és nagyon sokat beszélgettünk. A végén már sok volt és akkor egy helyen megálltam kajálni, ahonnan ő tovább is ment. Ismét egy ember, akivel soha többet nem fogok találkozni. Alapszabály a Caminon, hogy ha valaki nem tartja a ritmusodat, azt el kell hagynod. Persze ha úgy érzed, hogy szívesen vársz, akkor az a Te döntésed és ehhez jogod van, de csak a másik miatt nem kell várnod.

A táj gyönyörű volt, a tipikus El Camino életérzés. Sok képet csináltam. Dombok, hegyek, a dombokon kolostorok, amelyek 800-1000 évesek. Mindenfelé búzatáblák, amit már néhol tarlóra vágták, de az egész táj aranysárga színben pompázott. Helyenként az egyhangú aranyat a felszántott talaj barna színe váltja fel.
p9100094.jpgMentem erdők alján, tisztásokon, búzatáblák között és olajfák alatt is. Tele vagyok energiával és remekül érzem magam. Nem zavar, ha egyedül kell mennem és az sem okoz gondot, hogy bárkivel kapcsolatot teremtsek.

Este egy olyan Albergueben szálltam meg, ahol volt medence is, amit nem volt kedvem használni. Az étteremben befizettem egy zarándok menüre és a rendelés alatt összeismerkedtem egy dán testvérpárral. Ez egy dán nap volt. Két, ötvenes nőről van szó, akik nagyon szimpatikusak voltak. Majdnem két órát beszélgettünk, helyenként poénkodva, helyenként mélyeket. Az Ő véleményük az volt, hogy kompromisszumot kéne hoznom, és a feleségem mellet maradni. Sokat beszéltem a végén a szokásos okosságaimról és majdnem sikerült megtalálnom az egyensúlyt. Talán majd legközelebb. Nagyon élveztem a társalgást, és amikor elköszöntünk egymástól, akkor össze is ölelkeztünk. Holnap lehet, hogy megyek 50 km-t és ezért most korán lefekszem. Még nincs 9 óra. Ma egyébként nem voltam olyan fáradt, mint tegnap. 

 

Ugrás az aktuális fényképekhez (új ablakban) >>>

Ugrás az 5. napra >>>

 

A mappában található képek előnézete 04. nap

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.