Távolság
A távolság kínos végtelenjén
melybe fáradt kezem belemart
rándult, vont, kínzott
s mégis minket összetart!?
Vörös színben izzó vasat,
ha a kovács fogóval vízbe márt
sisteregve süvölt, jajdul,
mint vihartól tépett határ!
Zeneszóval mosolyt csalva
a barázdált arcokon,
üvöltő kínnal vas vagyok,
kit vízzel olt a fájdalom!
Vártam nyugvó életem
parázsló jaj szavát
nyugvó élet helyett kaptam
e vibráló látomást.
Álom csupán a képzelet?
Szül valós csodát?
Kérjem – hitében megcsalt énünk –
kétes mámorát?
Öröm, könny, bánat, élet
e szavak kusza halmazán –
keresd a küzdő reményed
hisz úgy sem magad vagy – talán!?
„Réka”