Május vasárnapján
Egy hosszú út távolából
a szív rózsaszála
feléd Anyám, köszönti a tavaszt
e május vasárnapján.
Mit mondhatnék? – Apró gyermek –
felcseperedtem,
s maradtam – az apró gyermek –
a Te szent szemedben.
Emlékszel jó Anyám
a cukorlopás után
a kamra mélyén gubbasztott fiad
– harcolt benne a szégyen vagy a tudat…
Emlékszel jó Anyám
a szétrúgott cipőkre
egy meccs után…
Emlékszel jó Anyám
az intő nyomán
hogy vert szíved – a drága szív –
mindég dobog, értünk
gyermekekért, tartja a gondolat
fiam! Ő az enyém!
Tiéd Anyám! Tiéd vagyunk
nincs szó mely ujjat tartogat
és jobban takarja a fájdalmakat
mint szív ösztöne –
Hála néked jó Anyám, vagyunk.
Emlékszel, jó Anyám
az első csók után
mily bután
baktattam haza…
Emlékszel jó Anyám…
ma már késő,
csupán a képed alatt
okozhattam új fájdalmakat!
Lehet ez könny – lehet ez bánat,
lehet ez gyűlölet – lehet ez vad utálat
alkoss ember emléket
az élő s boldogult anyáknak!
Ne építs oltárakat, ne bálványt imádj
szent tömjénfüst mellett
maradj tettedben meg
teremtő gyermeknek!
