Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.11.13 Kedd

2012.11.13

Az alábbi történet 2012 március 14-én "született" vagy inkább ekkor került napvilágra egy Prana Nadhi-s utaztatás során. Soha ilyen jellegű tapasztalatban nem volt részem és ezért nagyon kiváncsi voltam rá. Nem csalódtam.

Aznap mentem vissza Egerből Dublinba és úgy szerveztem meg az utazásomat, hogy hamarabb mentem fel Pestre, ahol Kriszta, az utaztatást végző lány lakott. Egyből az élmény után, még aznap este, ahogy megérkeztem Dublinba, leírtam az egészet és elküldtem Gabinak valamint pár barátomnak, ismerősömnek és a családtagjaimnak. Volt egy jel, amit már akkor észre kellett volna vennem. Gabinak hiába küldtem el a levelet, mindig vissza jött egy hiba üzenet, amelyben az állt, hogy az e-mail cím nem létezik.
Összesen ötször küldtem rossz címre!
Csak ezután írtam be betűről betüre a címét és ekkor el is ment... Hiba volt, már látom, d
e talán az a legjobb, ha elolvasod Te magad:

Az én levelem Gabinak - 2012.03.15. 7.37

Szia Angyalom!

Amit most le fogok írni, egyszerűen nem hihető. De ami mellette szól mégis, hogy nincs fantázia, amely ezt megszülhetné…

Megpróbálom leírni úgy, ahogy megéltem, bár nem lesz egyszerű átadni az érzéseimet. Ennek az oka, hogy nem képi formában jelentek meg előttem az információk, hanem csak egy érzés formájában. Pontosan ezért nehéz szavakba önteni.

Kb. délben kezdtük az egészet. Kriszta meggyújtott egy gyertyát és besötétítette a szobát. Én lefeküdtem a földre és behunytam a szemem. Az egész utazás alatt nem nyithattam ki, ami közel négy órán át tartott, bár nekem nem tűnt ennyinek.

Lekérte az égiek segítségét, majd a hasamra és a homlokomra helyezte a kezét két percre. Megkért, hogy próbáljak vizualizálni egy rózsát és próbáljam hallani az egyik kedvenc zeneszámomat. Ezek elképzelésével nem volt gond. Ezekre azért volt szükség, hogy lássa, milyen a vizualizációs készségem. Ami engem is meglepett, hogy elég jó.

Mondta, hogy képzeljek el egy rétet és írjam le részletesen. Én egy sárga virágokkal behintett rétet láttam, amit félkörben egy fás terület ölelt körbe. Nem rémlik, hogy az életben valami ehhez hasonlót láttam volna, tehát a képzeletem szülte meg vagy valaha tényleg jártam ott... Egyébként le kell írnom, hogy az egész utazás alatt sokat küzdöttem a saját képzeletemmel és azzal, hogy mik azok a képek, amiket más forrásból kapok, és csak közvetítenem kell. Szóval nehéz volt átadnom az irányítást valami vagy valaki másnak, de összességében úgy érzem, hogy sikerült…

A tisztás után fel kellett emelkednem a fák koronája fölé és egy ezüst szállal oda kellett magamat erősítenem az egyik fa koronájához. Gyanítom, hogy ezzel horgonyoztam le magam a jelen életemben, nehogy valami szakadás következzen be.

A következő mozzanat az volt, hogy eltávolodtam a föld felszínétől olyan messzire, hogy már a földet csak egy apró golyónak érzékeltem és beburkolt egy ezüst fénysugár, ami kellemes melegséggel töltött el. Ez idő alatt a kapcsolat köztem és a föld között folyamatos volt a szálnak köszönhetően. Ezt követte a visszatérés, de már az előző életbe. Közelítenem kellett a föld felé nagyon gyorsan és talajt kellett fognom. Kriszta megkért, hogy nézek le a lábamra és mondjam meg, hogy mit látok.

Gondoltam, hogy a „régi” életemben vagyok és elkezdett az agyam lázasan kutatni, hogy lásson valamit. Egy röpke ideig azonban nem érzékeltem semmit, majd lassan egy kopott, gyűrött bőr csizma bontakozott ki előttem, amelynek a szára lebuggyant a sarkára. Barna színű volt. Én kezdetben csak a csizmát érzékeltem és csak egy kicsit később állt össze a kép az egész emberről (aki én voltam…). Látni nem nagyon láttam, de érzékeltem az energiáit. Nem volt pozitív. A haja csapzott volt, kb. olyan hosszú, mint a Fédrácskáé és össze volt ragadva a zsírtól. Az arca markáns, de a szemében nemhogy értelem nem tükröződött, de inkább mély tompultságot éreztem. Ahogy akkor leírtam: „Nem az IQ-járól híres, tompa fásultság van benne. Egy falusi mokány paraszt.”

Kriszta kérdezte, hogy mit érzek most?

„Kilátástalannak érzem a helyzetem, mintha földbe lenne gyökerezve a lábam és nem tudnék innen tovább lépni.” – válaszoltam. Azt éreztem, mintha amikor a földre érkeztem az utazás elején, olyan erősen csapódtam volna be, hogy a lábam oda ragadt a talajhoz. Képtelen voltam arra, hogy megmozduljak. Kért, hogy tágítsam ki a képet és írjam le a környezetemet. Mintha egy köd vett volna körül, nem tudtam kivenni semmit, csak nagyon homályosan érzékeltem, hogy egy nő és egy gyerek van tőlem egy kicsit távolabb. Érdekes módon nem foglalkoztak velem, de a tudatában voltak, hogy ott vagyok. Nem szenteltek figyelmet a létezésemnek, de mégis éreztem, hogy közöm van hozzájuk. Valami azt súgta, hogy a nő TE vagy és a gyerek is ismerősnek tűnt, de akkor még nem tudtam, hogy ki az…

Ahogy telt az idő, úgy tisztult a kép és mintha valaki kiszínezte volna a képet, úgy tűntek elő a részletek is, amit képes voltam leírni. Azt éreztem, hogy egy favágó vagyok, aki egy hatalmas fenyőt vág ki, de nagyon nem szakszerűen. Hamar rájöttem, hogy nem lehetek hivatásos favágó, mert akkor nem úgy vágtam volna ki a fenyőt. A törzset úgy kell elvágni, hogy egyet csapsz a fejszével felülről és egyet oldalról, hogy az ék alakú vágás teret adjon a következő csapásnak. Ez a törzs pedig nem így volt vágva, hanem úgy, mintha csak felülről kapta volna az ütéseket.

Nagyon zavart, hogy nem szakszerű ez a munka. De ez a kép vezetett arra rá, hogy ez nem favágó, és hogy a szerszám, amit használ nem fejsze, hanem egy BÁRD, amit a kivégzéseken használtak és az ember, aki én vagyok, az HÓHÉR. Érzékeltem, hogy a fa ki van vágva és a két ember, aki Te és Zeusz volt ott fekszik a fa alatt holtan. De nem volt világos a kép, mert Ti mégis csak a fa mellett álltatok és mintha gyűjtöttetek volna valami erdei gombát. Így utólag összerakva, a fát vágó ember, azaz az én képzeletemben voltatok csak kivetítve, mert az elmém nem volt tiszta, sőt mondhatnám azt, hogy el volt borulva.

Ekkor hirtelen egy kép ugrott be a jelenlegi életünkből. Emlékszel, amikor 2004-ben építkeztünk a és tavasszal az emeletet elkezdtük lebontani a barátaimmal? Úgy szórtuk le a törmeléket, hogy egy hatalmas műanyag csövet vettem és azt rögzítettem az erkélyhez és azon csúsztattuk be a konténerbe a sittet. Egyszer Te és Zeusz alul szedegettétek a tégla darabokat és én valahogy fentről megmozdítottam a csövet, ami hatalmas robajjal esett le mellétek, alig pár centire. Soha nem felejtem el azt az érzést, amit akkor éreztem. Simán meghallhattatok volna mind a ketten. Valami ilyen érzésem volt ott az erdőben is…

Amikor visszaemlékeztem erre az esetre és beugrott, hogy nem favágó, hanem hóhér vagyok, tudtam azt is, hogy mind a kettőtök halála a lelkemen szárad. Szörnyű émelygés jött rám és a szoba elkezdett velem forogni. Ez az érzet tartott vagy tíz percig. Mintha egy kör alakú hintában ültem volna, ami egy pontban van felfogatva és minden irányban kileng.

Ezzel az érzettel együtt a kép nagyon élesen váltott egy középkori piactérre, ahol fel volt állítva egy fa emelvény, ahol kivégzéseket hajtottak végre.

Tudtam, hogy én vagyok a főszereplő – A HÓHÉR!

Nagyon életszerű volt az egész, de annyira meglepett, hogy nem is tudtam tovább lépni erről a színről.

Kriszta kért, hogy menjek vissza ezen életem gyerek korába és ragadjam meg az első képet, ami bevillan. Érdekes, hogy egyből jött is a kép, egy három év körüli gyermeket láttam, aki zsákból készült ruhát visel és nyújtózik az anyja kezéért, de az nem nagyon figyel rá. Az egész kép inkább egy fényképnek tűnt, és elég nehéz volt mozgóvá varázsolnom. Az érzésem az volt, hogy teljes mértékben mellőzött vagyok, és nagyon vágyom Anyám szeretetére. Az akkori anyám a mostanival megegyező volt, legalábbis ezt éreztem. Akkor és ott nagyon kemény, szigorú asszonynak tetszett, akit megviselt az élet. A szoba, ahol a képet láttam, arról tanúskodott, hogy nagyon szegények vagyunk. Az egyik sarokban ült egy 20 év körüli ember, akiről az elején nem tudtam eldönteni, hogy az apám vagy a testvérem. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi. Ez is inkább csak érzés volt. Az apánkról nem tudtunk semmit és nem is éreztem a jelenlétét. Valahogy megéreztem, hogy én és a bátyám is erőszakból születtünk, ami megmagyarázza, hogy Anyánk nem nagyon akart minket, de ha a sors így hozta, akkor már kötelességből vállalta a felnevelésünket.

Ez az egész kép a mérhetetlen nyomorról és a kétségbeesésről mesélt nekem, amelyből egyenesen következet a későbbi életem.

Innen tovább léptünk a következő fontos eseményhez ebben az életben. Ekkor más 10-12 éves lehettem és a kép jobb oldalán azt láttam, hogy egy virágos réten futok, pillangókat kergetve. A kép bal oldala viszont el volt takarva egy kerítéssel, ami háncskötelekkel volt összetákolva.

Nagyon zavaró volt a kép kontrasztja. A jobb oldal azt szemléltette, hogy vannak boldog momentumok is az életemben, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy a bal oldal fontosabb eseményeket rejt.

Ehhez viszont elég nehezen fértem hozzá. Hirtelen Erik (egy mostani barátom arca) ugrott be. Láttam fényes ruhában, kalappal a fején és harisnya volt rajta, ami érdekes, felálló orrú cipőben végződött. Ekkor már láttam azt is, hogy a kerítés inkább egy középkori kordonként szolgál és a kíváncsiskodó tömeget tartja távol ugyan attól a piactéri mészárszéktől, amit az elején láttam. Erik az emelvényen állt és fennkölt szavakat kiabált a tömegbe. A keze is terjedelmes mozdulatokkal hadonászott, de nem nagyon foglalkoztak vele. Valamire vártak. Én a fejemet a kerítésnek nyomva bámultam egy hatalmas embert a pulpitus mellett, aki egy nyakvágó bárdra támaszkodott és a fején csukja volt. Éreztem, hogy ki Ő. (T.Á., akit a Lyonessen keresztül ismertem meg és igazán semmi közöm hozzá…).

Felnéztem rá, éreztem, hogy hatalmas erő birtokában van. Élet és halál ura. Vágytam arra, hogy én is uralkodhassak, mint Ő.

Amikor Erik befejezte a monológját, akkor a hóhér fellépett az emelvényre és mondta neki, hogy helyezze a fejét a tőkére. Ő ezt szó nélkül meg is tette. A hóhér elsimította a haját a nyakról és egyetlen jól irányzott csapással levágta a fejét, amely legurult a földre, a nyakából spriccelt a vér.

(Megállnék egy pillanatra a történetmesélés közben, mert szeretnék egy nagyon fontos dolgot leírni. Erikkel, a barátommal még a Camino előtt beszélgettem, és elmeséltem neki a teljes történetet. Szkeptikusan hallgatta egészen addig, amíg ahhoz a részhez nem értem, ahol Ő is szerepelt a „mesében”. Ekkor halott sápadt lett és a következőt mondta: „Te Arnold! Én nem hiszem el ezt az egészet, szerintem Te képzelődsz, de valamit tudnod kell. Amikor 5 éves voltam, az összes bátyám tudta, hogy nem tudok aludni éjszaka, mert rémálmok gyötörnek. Tudod mit álmodtam? Azt, hogy lefejeznek!” – én is libabőrös lettem…)

Ez volt a pillanat, amikor bennem a „hivatástudat” felébredt. Tudtam, hogy az Isten is hóhérnak teremtett.

Innen megint tovább kellett lépni egy következő fontos eseményhez. Ez egy disznóölés volt, amit a saját házunk kertjében csináltunk és a saját disznónkat vágtuk le. 20 éves voltam, frissnek és erősnek éreztem magam. A képen, a földön feküdt a disznó és a nyakán kivehető volt a vágás, amit én ejtettem. A disznó alsó fele még barna volt a pörköléstől, de a felső része már simára volt kaparva. Mérhetetlen erőt és büszkeséget éreztem magamban, hogy megöltem ezt az állatot.

Zárójelben jegyzem meg, hogy az utazás egyik technikája, hogy amikor nem tudsz tovább lépni egy képről, akkor az utolsó fontos érzést megfogalmazod egy mondatban és azt ismételgeted jó párszor. Ezt Kriszta többször alkalmazta velem és ebben a disznós képben a következő mondatot kellett ismételnem: „Büszke vagyok arra, hogy megöltem a disznót”. Miután elismételtem vagy 20x, a disznó szó új értelmet kezdett nyerni és úgy mondtam, mintha egy emberről beszélnék. Ekkor érdekes kép ugrott be. Egyrészt tisztán láttam Lacit (ismét csak egy barát ebből az életemből) és érzékeltem egy energia halmazt (három ismert pénzes figura a városban), ami a pénzt és gazdagságot testesítette meg számomra. Tudtam, hogy Laci az Egót jelképezi. Nem tudom, hogy miért, de tudtam. (bocs Laci, de ez nem a mostani energiádra vonatkozik)

Meglepett, hogy a disznó megölése valamilyen formában összefonódott az Egó és a Gazdagság fogalmaival. Ez nagyon fontos momentuma az utazásomnak, de sajnos egyelőre nem jöttem rá, hogy mit jelképezhet, illetve még nem vettem a fáradságot, hogy végig gondoljam mi a jelentése annak, hogy elpusztítom az Egóval együtt a Gazdagságot… Pedig nagyon, nagyon fontos… (ez akkor volt)

Ezen a képi keresztrejtvényen kívül a jelenet fontos mozzanata a disznó megölése, ami az élet halál feletti uralmam utáni vágy megerősítésére szolgált.

Ismét tovább kellett lépnünk egy újabb korba. Pár évet ugorhattam előre. Egy kard volt a kezembe egy érzéssel, ami arról tanúskodott, hogy ölni akarok. Ugyan az a piactér, és hóhér. De már én is ott vagyok, mint főszereplő.

Ez a premierem!

Itt kell megmutatnom, hogy mennyire vagyok alkalmas a feladatra. Égek a vágytól, hogy szerepeljek. A bárdot elveszem a hóhér kezéből és iszonyú erővel belevágom a tőkébe, csak azért, hogy fitogtassam az erőmet - a nyele el is törik. Ez volt az oka, hogy karddal a kezemben jelentem meg magamnak a szín elején.

Figyelem! A következő pár sor nagyon brutális!

Látom, hogy egy gyereket kell megölnöm. A karjánál fogva odaráncigálom a tőkéhez és mivel nagyon ellenkezik, és ez engem mérhetetlenül felbőszít, levágom a kezét valamivel a könyöke felett. Az anyja hátulról nézi, amit a fiával csinálok. Annyira elragad a hév, hogy ketté vágom a gyerek fejét, majd darabokra trancsírozom a kardommal. Ezután az anya tompa fásultsággal, mint aki már nem is él, oda lép a tőkéhez, ráhelyezi a fejét a gyermeke vérével öntözött fára és becsukva a szemét várja, hogy elvégezzem a dolgom. Én a gyilkolástól megrészegülve, egyetlen hatalmas csapással lemetszem a fejét, amely a szétszabdalt kis test darabjai közé gurul. (Szabályosan reszketek most is, ahogy újra olvasom…)

Érzem, hogy az asszony Te vagy és a gyerek Zeusz… Ekkor a tényleges fizikai testemben mérhetetlen szomorúság és elkeseredettség lesz úrrá rajtam. Nem sok hiányzik, hogy el ne sírjam magam.

Kriszta már az elején mondta, hogyha gyilkolni fogok, akkor fázhatok, és ezen ne lepődjek meg. Mondtam neki, hogy ugyan, miért csinálnék ilyet? El sem tudom képzelni. És amikor lemészároltalak benneteket, akkor vettem észre, hogy teljesen kihűlt a lában és a kezem…Most is, ahogy írom ezeket a sorokat szabályosan fáznak a végtagjaim.

(Ismét egy röpke megjegyzés, ami nem lehet véletlen: Zeusznak 3-4 éves korában legalább háromszor ment ki a könyöke a bal kezén, amit az „álmomban” levágtam. Mindig én rántottam ki neki. Iszonyatos.)

A régi életemben nem volt semmi közöm hozzátok, csak Ti voltatok az elsők, akiken kiélhettem az öldöklés utáni vágyam. Amikor vége lett a Te megölésednek, láttam, hogy vannak még emberek a sorban, akik arra „várnak”, hogy kivégezzem őket, de már nem volt fontos a további öldöklés.

Éreztem, hogy élet halál ura vagyok, és semmi nem változik. A kielégülés nem hozott lelki megnyugvást, mint ahogy reméltem. Rá kellett jönnöm, hogy végzetes bűnt követtem el, és ez a hátralévő életemben oda vezetett, hogy teljesen becsavarodtam. Végeztem a hóhérok véres munkáját, de anélkül, hogy örömmel töltött volna el. Ennek az eredménye volt az az állapot, amit az elején úgy írtam le, hogy a földbe gyökerezett a lábam.

Hátra van még a halálom mozzanata, mert ezzel kell kilépni ebből a megtapasztalásból.

Ismét ott éreztem magam, ahol a történet kezdődött, a fánál, amit végső elkeseredésemben és bosszúból vágok ki, talán azért is, hogy kiadjam a dühömet, amit a tehetetlenség okoz. A kivetített kép rólad és Zeuszról, része a tudatomban futó eseményeknek, mintegy lelkiismeret furdalás. Újra és újra teremtem a képeket, amely a saját poklom.

Olyan erősen űzöm magam a favágásba, hogy a szívem felmondja a szolgálatot és arccal előre beleesek a patakba és ott lelem halálomat. Ez volt az oka, hogy nem tudtam tovább lépni a történet legelején. Innen már csak a halál volt. Nekem ez a megkönnyebbülés érzésével járt.

Ennyi a történet!

Akár hányszor végig gondolom, mindig csak a döbbenet lesz úrrá rajtam. Egyszerűen hihetetlen egy ilyen kerek történetet kreálni. A hatása alatt vagyok még mindig, de nem érzem, hogy meg kellene bánnom bármit is, inkább csak mélyebb a szeretetem irányotokban!

Kérlek, vizsgáld meg az érzéseid és írd le nekem, ha nem okoz gondot.

Vigyázzatok magatokra.

Arnold

ui.: még valami: emlékszel milyen ruhában mentem Krisztához tegnap? A fekete, hosszú bőrkabátomban, és csak fekete volt rajtam, éppen, mint egy igazi hóhéron. 

 

 

Gabi válasza - 2012.03.15. 20.22:

Elolvastam. Bár ne tettem volna. Az, hogy mennyire ki vagyok akadva, nem tükrözi az érzelmeim halvány árnyékát sem. Mint egy fejezet a Katedrális című, számomra iszonyatos, gyűlöletes könyvből. Ne haragudj, nem szeretnék beszélni most veled. Jó éjt.

Sajnálom, ha bántónak érzed a levelemet, de ismerned kell annyira, hogy tudd, mit okozol ezzel. Nem szabadott volna megírnod nekem. Nem akarok tudni róla. Valahogy törölnöm kell mindenhonnan.

 

Van folytatás is, de most nem írok többet, majd pár napon belül...
 

Ugrás a következő bejegyzéshez >>>

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Matiy83

Ragib32,2019.05.08 12:34

http://bit.ly/2DTlHfP http://bit.ly/2Ye0Lb4 http://bit.ly/2H7ssvx http://bit.ly/2YeQ7kK http://bit.ly/2H1HCT0 http://bit.ly/2H9HkcC http://bit.ly/2DSA2Jq http://bit.ly/2DU09Qq http://bit.ly/2J6bGAq http://bit.ly/2H6UK9c http://bit.ly/2GXmQ6M http://bit.ly/2DUwRBj http://bit.ly/2DX35fc http://bit.ly/2DUwQgJ http://bit.ly/2DVp6eb http://bit.ly/2H3HUsv

Wobiz01

Usexi83,2019.05.08 12:23

http://tinyurl.com/yyatwe5m
http://bit.ly/2DWy1vX
http://bit.ly/2DTIRCK
http://bit.ly/2H9HjW6
http://bit.ly/2DU092S
http://bit.ly/2Y93HGb
http://bit.ly/2H6WMpW
http://bit.ly/2J6AS9H
http://tinyurl.com/y3eaxtk5
http://bit.ly/2DSdlFk
http://bit.ly/2DXaA5Q
http://bit.ly/2DUIXKz
http://bit.ly/2PT3C6p
http://bit.ly/2DX70IW
http://tinyurl.com/y4b8z34y
http://bit.ly/2YbCl28
http://bit.ly/2H6WJdK
http://bit.ly/2H0sfu0
http://bit.ly/2H2OvU0
http://tinyurl.com/y6k4s2to
http://bit.ly/2J56GMe
http://bit.ly/2Y92VJh
http://bit.ly/2H1GYF4
http://bit.ly/2Y84JlG
http://bit.ly/2DQE1X2

Ipomu71

Gaqox80,2019.05.08 12:08

http://bit.ly/2H2ttVJ
http://bit.ly/2J6bSQa
http://bit.ly/2Y93enp
http://bit.ly/2DX6Scq
http://bit.ly/2J6Be01
http://bit.ly/2YePS9k
http://bit.ly/2Yf61eN
http://bit.ly/2PTxorR
http://bit.ly/2H0stkQ
http://bit.ly/2Y5xfEC
http://bit.ly/2DTJWdM
http://bit.ly/2J4fFxj
http://bit.ly/2DTIPe6
http://bit.ly/2H9HrVA
http://tinyurl.com/y2jskeq4
http://bit.ly/2H7uADD
http://bit.ly/2H0rrW0
http://bit.ly/2DTlI3n
http://tinyurl.com/y5643dxz
http://tinyurl.com/y5jrqke2
http://bit.ly/2Yhdxpz

Torop64

Eqexe79,2019.05.08 11:52

http://bit.ly/2PO6X6X http://tinyurl.com/yyxdcjaq http://bit.ly/2DVqhdB http://bit.ly/2YbH43K http://bit.ly/2H9H5ye http://bit.ly/2H0scyk http://tinyurl.com/y3bdhljt http://bit.ly/2DTIY18 http://bit.ly/2DTJ7BI http://bit.ly/2Ycw4Db http://bit.ly/2YcwsS9 http://bit.ly/2Ye32D8 http://bit.ly/2Y5wnjk http://bit.ly/2Y7oJVq http://bit.ly/2PQHlWP http://bit.ly/2HgRZ5F http://bit.ly/2DVixrY http://bit.ly/2DOjEtF http://bit.ly/2DX723w http://bit.ly/2PUcSqX http://bit.ly/2YbgeZE http://bit.ly/2DTJGeO http://bit.ly/2DSh7P6 http://tinyurl.com/yy9hx5e3 http://bit.ly/2DTIV5s

Opomu08

Nokim51,2019.05.08 10:31

http://bit.ly/2DTJDzE http://bit.ly/2DOjGBN http://bit.ly/2YePE1Y http://bit.ly/2YbgmbA http://bit.ly/2DSgeGg http://tinyurl.com/y2fhcj97 http://bit.ly/2DTZYVg http://bit.ly/2H0sDZu http://tinyurl.com/y4e45589 http://tinyurl.com/y574n5en http://bit.ly/2H3cNxm http://bit.ly/2H2ntMB http://bit.ly/2PQxMY2 http://bit.ly/2PPT08y http://tinyurl.com/y2ufpx54 http://bit.ly/2DVjJLY http://bit.ly/2H9SsXg http://bit.ly/2YbDmY0 http://bit.ly/2YcALx6 http://bit.ly/2YhdGJD http://bit.ly/2DULnZF http://bit.ly/2DV6dIp

Ucuxe78

Oyuzu17,2019.05.08 10:21

http://bit.ly/2H2xFEW
http://bit.ly/2DTJRqu
http://bit.ly/2J57bWC
http://bit.ly/2DV6afH
http://bit.ly/2DVp2er
http://bit.ly/2Ye1SaK
http://bit.ly/2Ye2ddw
http://bit.ly/2PPWJD7
http://bit.ly/2DTZ9vE
http://bit.ly/2YdaoqO
http://bit.ly/2H0sNA4
http://bit.ly/2H7tt6P
http://bit.ly/2H0scyk
http://bit.ly/2DVik8c
http://bit.ly/2E5jK0f
http://bit.ly/2Yb1biv
http://tinyurl.com/yyczqfnz
http://bit.ly/2YczDcQ
http://bit.ly/2YczSog
http://bit.ly/2DX8m6u
http://bit.ly/2PTrIxZ
http://tinyurl.com/yyyvlubz
http://bit.ly/2PQ5ugl
http://bit.ly/2DSoUfS

Upepa04

Ifoce09,2019.05.08 09:56

http://tinyurl.com/y2nkdcvc
http://bit.ly/2H3ffny
http://bit.ly/2H3ue0x
http://bit.ly/2PTsxXB
http://tinyurl.com/y6dohglg
http://bit.ly/2Y9AUkH
http://bit.ly/2YbgxDM
http://bit.ly/2YcwoSp
http://bit.ly/2J86MCH
http://tinyurl.com/y58zzk2a
http://tinyurl.com/y4nmqpa3
http://bit.ly/2H5kQtl

Eqeku44

Alaja38,2019.05.08 09:51

http://tinyurl.com/y6k4s2to http://bit.ly/2DTyHT0 http://bit.ly/2DUwiHH http://bit.ly/2H4vZe4 http://bit.ly/2DSh3ik http://bit.ly/2DOqdfN http://bit.ly/2DTJMTI http://bit.ly/2DUVNs7 http://bit.ly/2DQDRyU http://bit.ly/2H3cO4o http://bit.ly/2DOjKS3 http://bit.ly/2DX723w http://bit.ly/2J57i4u http://bit.ly/2H1BVUX http://bit.ly/2YcGx1s http://bit.ly/2DUMg4r

Aqipo26

Namiw09,2019.05.08 08:49

http://bit.ly/2H2ttVJ http://bit.ly/2PSbW6k http://bit.ly/2DQE0lW http://bit.ly/2DUWh1p http://bit.ly/2PQHBoL http://bit.ly/2H3fH5e http://bit.ly/2DX6WZI http://bit.ly/2H0sQfe http://bit.ly/2DTJgoK http://bit.ly/2Y5wziy http://bit.ly/2DVpd9B http://bit.ly/2YhdR7L http://bit.ly/2J9jJwe http://bit.ly/2DUVEF5 http://bit.ly/2J57bG6 http://bit.ly/2YhebU1 http://bit.ly/2DU0bI2 http://tinyurl.com/y3tw947t

Rufez86

Yireq50,2019.05.08 07:09

http://bit.ly/2E5jQVF http://bit.ly/2J581CK http://bit.ly/2H2MtDm http://bit.ly/2H4v5hG http://bit.ly/2H2NWcQ http://bit.ly/2J5SNxh http://tinyurl.com/y4osnkxe http://tinyurl.com/y43rkoel http://bit.ly/2DUaY53 http://tinyurl.com/yxdyd5op http://bit.ly/2DX7u1I http://bit.ly/2Yeyd19 http://tinyurl.com/y2evqrqj http://bit.ly/2H6c7ad http://tinyurl.com/y2yn4lbj http://bit.ly/2H1Cr5l

Ohuxa48

Azapo82,2019.05.08 06:54

http://tinyurl.com/y24m9dwv
http://tinyurl.com/y4b5xcju
http://tinyurl.com/y2gpypok
http://bit.ly/2Ye2b5o
http://bit.ly/2DWxtWV
http://bit.ly/2J7M862
http://tinyurl.com/y3a2aokc
http://bit.ly/2PQ5vkp
http://bit.ly/2YhelL7
http://bit.ly/2PTxhMX
http://tinyurl.com/yxojfvtr
http://tinyurl.com/y4eq8k8y
http://bit.ly/2J7AzLO
http://bit.ly/2Ye1xou
http://bit.ly/2DV2wT3
http://bit.ly/2YczDcQ
http://bit.ly/2YaZHVt
http://bit.ly/2H1HfYC
http://bit.ly/2H3ucFX
http://bit.ly/2DQDYuk
http://bit.ly/2DTJT1A
http://bit.ly/2H0sWn6
http://bit.ly/2YbCOBq
http://bit.ly/2YePGXE
http://bit.ly/2PUcSqX
http://bit.ly/2H3cORW

Unawu26

Iqutu83,2019.05.08 05:39

http://tinyurl.com/yyrrqy4r
http://bit.ly/2E5kdj1
http://bit.ly/2DX6Zom
http://tinyurl.com/y3a2aokc
http://bit.ly/2Y7ptda
http://bit.ly/2Yhd8n3
http://tinyurl.com/y2nrfqwk
http://bit.ly/2DTIYya
http://bit.ly/2DStzy8
http://bit.ly/2GXn7qk
http://tinyurl.com/y34z6yd4
http://bit.ly/2PT3KCV
http://bit.ly/2DULoNd
http://bit.ly/2H5jwGT

Pakij46

Uwaro50,2019.05.08 05:30

http://bit.ly/2H16j1Q http://bit.ly/2DVp3Px http://bit.ly/2H7t9oD http://bit.ly/2Y5xcZs http://bit.ly/2DOqgZ1 http://tinyurl.com/yxkn94be http://bit.ly/2DUwiHH http://bit.ly/2DOjDWD http://bit.ly/2DTJ60C http://bit.ly/2H9H5ye http://tinyurl.com/y28mxw2f http://tinyurl.com/y4sde44e http://bit.ly/2H5kjYn http://tinyurl.com/yxs3aa4q http://bit.ly/2H2xMjQ

Xuqam92

Imeje16,2019.05.08 05:01

http://bit.ly/2H9HrVA
http://bit.ly/2H2y8qG
http://bit.ly/2H2yjlQ
http://bit.ly/2H2NDPe
http://bit.ly/2GXnh0U
http://bit.ly/2H47Xjn
http://bit.ly/2H8AIev
http://bit.ly/2DSV9eJ
http://bit.ly/2H2sIfl
http://bit.ly/2DRDZhO
http://bit.ly/2DVqs8L
http://bit.ly/2Ye1Gbw

Yayes80

Ofigu34,2019.05.08 04:11

http://tinyurl.com/y5r62efc http://tinyurl.com/yyvvvfkg http://bit.ly/2H1CgHd http://tinyurl.com/y3stxr5l http://bit.ly/2H8B2Kf http://bit.ly/2YczXIA http://tinyurl.com/y3eaxtk5 http://tinyurl.com/y3lsc4mn http://bit.ly/2YhdiLb http://tinyurl.com/yxh93aoz http://bit.ly/2DVqsFN http://bit.ly/2DUaY53 http://bit.ly/2J6ezkJ http://tinyurl.com/y62wwytb http://bit.ly/2DULowH http://bit.ly/2H9H6Ci http://bit.ly/2DTJNHg http://bit.ly/2HgTSzh http://bit.ly/2DPNq0T http://bit.ly/2DU0aUu http://bit.ly/2H6VUBA http://tinyurl.com/y23vdk84

Butag89

Jotef01,2019.05.08 03:53

http://bit.ly/2E5ki6j http://bit.ly/2DUMl8f http://bit.ly/2DU0aDY http://bit.ly/2DTJ6h8 http://bit.ly/2H4v7pO http://bit.ly/2DX7bUC http://bit.ly/2YbHcQM http://bit.ly/2DTVXA6 http://bit.ly/2DTo2HV http://bit.ly/2H7uiN3 http://bit.ly/2Yhd9aB http://bit.ly/2Ye28qe

Yicos60

Ramef63,2019.05.08 03:52

http://bit.ly/2H3HkuP
http://bit.ly/2DVoSnl
http://bit.ly/2J6n9jq
http://bit.ly/2DWvlhT
http://bit.ly/2DWxES5
http://bit.ly/2Y61kDU
http://bit.ly/2H3gnaM
http://bit.ly/2Yf5RUJ
http://bit.ly/2DX7VJo
http://bit.ly/2J6n1As
http://bit.ly/2YbD43m
http://bit.ly/2H16Alo

Ikuhi43

Rejen33,2019.05.08 02:19

http://tinyurl.com/y3h89gcg http://bit.ly/2J56Q6i http://tinyurl.com/yytd2c5j http://bit.ly/2J5Sqmn http://bit.ly/2DTZPRI http://bit.ly/2YhezBX http://tinyurl.com/y4rrsclq http://tinyurl.com/y574n5en http://bit.ly/2H6cmSF http://bit.ly/2DTo2Yr http://bit.ly/2DTJigm http://tinyurl.com/y6ds275k http://bit.ly/2DThCZ3 http://bit.ly/2DVpbyv

Ikasi99

Ficez08,2019.05.08 01:16

http://bit.ly/2J57Ebk
http://bit.ly/2Yf6cXv
http://bit.ly/2YhdBFP
http://bit.ly/2DTZWg6
http://bit.ly/2H3I7fh
http://bit.ly/2H3uk8p
http://bit.ly/2HgRvMT
http://tinyurl.com/y5ag7edg
http://bit.ly/2YcGfYq
http://tinyurl.com/y2fdrsp3
http://bit.ly/2H2yjlQ
http://bit.ly/2H4v5hG
http://tinyurl.com/y32ov3f3
http://bit.ly/2H7uT1f
http://bit.ly/2DVp31Z

Anori16

Qexox14,2019.05.08 01:08

http://bit.ly/2J7ACHu
http://bit.ly/2DOjwub
http://tinyurl.com/y2u54sjp
http://bit.ly/2DVp2er
http://bit.ly/2DSgZPC
http://bit.ly/2H3frmM
http://bit.ly/2Ye2c9s
http://bit.ly/2YbChiU
http://bit.ly/2DV69s9
http://bit.ly/2J51N5P
http://bit.ly/2J5RWN5
http://bit.ly/2J57ZL8
http://bit.ly/2Y93l2j
http://bit.ly/2DUIXu3
http://bit.ly/2H2xxVY
http://bit.ly/2PUcSqX
http://bit.ly/2DX8eE2
http://bit.ly/2PTs4Vl
http://bit.ly/2YhcYvX
http://bit.ly/2Ye5Q3j
http://bit.ly/2Yf6wWd
http://bit.ly/2DPILMr