Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.11.13 Kedd

2012.11.13

Az alábbi történet 2012 március 14-én "született" vagy inkább ekkor került napvilágra egy Prana Nadhi-s utaztatás során. Soha ilyen jellegű tapasztalatban nem volt részem és ezért nagyon kiváncsi voltam rá. Nem csalódtam.

Aznap mentem vissza Egerből Dublinba és úgy szerveztem meg az utazásomat, hogy hamarabb mentem fel Pestre, ahol Kriszta, az utaztatást végző lány lakott. Egyből az élmény után, még aznap este, ahogy megérkeztem Dublinba, leírtam az egészet és elküldtem Gabinak valamint pár barátomnak, ismerősömnek és a családtagjaimnak. Volt egy jel, amit már akkor észre kellett volna vennem. Gabinak hiába küldtem el a levelet, mindig vissza jött egy hiba üzenet, amelyben az állt, hogy az e-mail cím nem létezik.
Összesen ötször küldtem rossz címre!
Csak ezután írtam be betűről betüre a címét és ekkor el is ment... Hiba volt, már látom, d
e talán az a legjobb, ha elolvasod Te magad:

Az én levelem Gabinak - 2012.03.15. 7.37

Szia Angyalom!

Amit most le fogok írni, egyszerűen nem hihető. De ami mellette szól mégis, hogy nincs fantázia, amely ezt megszülhetné…

Megpróbálom leírni úgy, ahogy megéltem, bár nem lesz egyszerű átadni az érzéseimet. Ennek az oka, hogy nem képi formában jelentek meg előttem az információk, hanem csak egy érzés formájában. Pontosan ezért nehéz szavakba önteni.

Kb. délben kezdtük az egészet. Kriszta meggyújtott egy gyertyát és besötétítette a szobát. Én lefeküdtem a földre és behunytam a szemem. Az egész utazás alatt nem nyithattam ki, ami közel négy órán át tartott, bár nekem nem tűnt ennyinek.

Lekérte az égiek segítségét, majd a hasamra és a homlokomra helyezte a kezét két percre. Megkért, hogy próbáljak vizualizálni egy rózsát és próbáljam hallani az egyik kedvenc zeneszámomat. Ezek elképzelésével nem volt gond. Ezekre azért volt szükség, hogy lássa, milyen a vizualizációs készségem. Ami engem is meglepett, hogy elég jó.

Mondta, hogy képzeljek el egy rétet és írjam le részletesen. Én egy sárga virágokkal behintett rétet láttam, amit félkörben egy fás terület ölelt körbe. Nem rémlik, hogy az életben valami ehhez hasonlót láttam volna, tehát a képzeletem szülte meg vagy valaha tényleg jártam ott... Egyébként le kell írnom, hogy az egész utazás alatt sokat küzdöttem a saját képzeletemmel és azzal, hogy mik azok a képek, amiket más forrásból kapok, és csak közvetítenem kell. Szóval nehéz volt átadnom az irányítást valami vagy valaki másnak, de összességében úgy érzem, hogy sikerült…

A tisztás után fel kellett emelkednem a fák koronája fölé és egy ezüst szállal oda kellett magamat erősítenem az egyik fa koronájához. Gyanítom, hogy ezzel horgonyoztam le magam a jelen életemben, nehogy valami szakadás következzen be.

A következő mozzanat az volt, hogy eltávolodtam a föld felszínétől olyan messzire, hogy már a földet csak egy apró golyónak érzékeltem és beburkolt egy ezüst fénysugár, ami kellemes melegséggel töltött el. Ez idő alatt a kapcsolat köztem és a föld között folyamatos volt a szálnak köszönhetően. Ezt követte a visszatérés, de már az előző életbe. Közelítenem kellett a föld felé nagyon gyorsan és talajt kellett fognom. Kriszta megkért, hogy nézek le a lábamra és mondjam meg, hogy mit látok.

Gondoltam, hogy a „régi” életemben vagyok és elkezdett az agyam lázasan kutatni, hogy lásson valamit. Egy röpke ideig azonban nem érzékeltem semmit, majd lassan egy kopott, gyűrött bőr csizma bontakozott ki előttem, amelynek a szára lebuggyant a sarkára. Barna színű volt. Én kezdetben csak a csizmát érzékeltem és csak egy kicsit később állt össze a kép az egész emberről (aki én voltam…). Látni nem nagyon láttam, de érzékeltem az energiáit. Nem volt pozitív. A haja csapzott volt, kb. olyan hosszú, mint a Fédrácskáé és össze volt ragadva a zsírtól. Az arca markáns, de a szemében nemhogy értelem nem tükröződött, de inkább mély tompultságot éreztem. Ahogy akkor leírtam: „Nem az IQ-járól híres, tompa fásultság van benne. Egy falusi mokány paraszt.”

Kriszta kérdezte, hogy mit érzek most?

„Kilátástalannak érzem a helyzetem, mintha földbe lenne gyökerezve a lábam és nem tudnék innen tovább lépni.” – válaszoltam. Azt éreztem, mintha amikor a földre érkeztem az utazás elején, olyan erősen csapódtam volna be, hogy a lábam oda ragadt a talajhoz. Képtelen voltam arra, hogy megmozduljak. Kért, hogy tágítsam ki a képet és írjam le a környezetemet. Mintha egy köd vett volna körül, nem tudtam kivenni semmit, csak nagyon homályosan érzékeltem, hogy egy nő és egy gyerek van tőlem egy kicsit távolabb. Érdekes módon nem foglalkoztak velem, de a tudatában voltak, hogy ott vagyok. Nem szenteltek figyelmet a létezésemnek, de mégis éreztem, hogy közöm van hozzájuk. Valami azt súgta, hogy a nő TE vagy és a gyerek is ismerősnek tűnt, de akkor még nem tudtam, hogy ki az…

Ahogy telt az idő, úgy tisztult a kép és mintha valaki kiszínezte volna a képet, úgy tűntek elő a részletek is, amit képes voltam leírni. Azt éreztem, hogy egy favágó vagyok, aki egy hatalmas fenyőt vág ki, de nagyon nem szakszerűen. Hamar rájöttem, hogy nem lehetek hivatásos favágó, mert akkor nem úgy vágtam volna ki a fenyőt. A törzset úgy kell elvágni, hogy egyet csapsz a fejszével felülről és egyet oldalról, hogy az ék alakú vágás teret adjon a következő csapásnak. Ez a törzs pedig nem így volt vágva, hanem úgy, mintha csak felülről kapta volna az ütéseket.

Nagyon zavart, hogy nem szakszerű ez a munka. De ez a kép vezetett arra rá, hogy ez nem favágó, és hogy a szerszám, amit használ nem fejsze, hanem egy BÁRD, amit a kivégzéseken használtak és az ember, aki én vagyok, az HÓHÉR. Érzékeltem, hogy a fa ki van vágva és a két ember, aki Te és Zeusz volt ott fekszik a fa alatt holtan. De nem volt világos a kép, mert Ti mégis csak a fa mellett álltatok és mintha gyűjtöttetek volna valami erdei gombát. Így utólag összerakva, a fát vágó ember, azaz az én képzeletemben voltatok csak kivetítve, mert az elmém nem volt tiszta, sőt mondhatnám azt, hogy el volt borulva.

Ekkor hirtelen egy kép ugrott be a jelenlegi életünkből. Emlékszel, amikor 2004-ben építkeztünk a és tavasszal az emeletet elkezdtük lebontani a barátaimmal? Úgy szórtuk le a törmeléket, hogy egy hatalmas műanyag csövet vettem és azt rögzítettem az erkélyhez és azon csúsztattuk be a konténerbe a sittet. Egyszer Te és Zeusz alul szedegettétek a tégla darabokat és én valahogy fentről megmozdítottam a csövet, ami hatalmas robajjal esett le mellétek, alig pár centire. Soha nem felejtem el azt az érzést, amit akkor éreztem. Simán meghallhattatok volna mind a ketten. Valami ilyen érzésem volt ott az erdőben is…

Amikor visszaemlékeztem erre az esetre és beugrott, hogy nem favágó, hanem hóhér vagyok, tudtam azt is, hogy mind a kettőtök halála a lelkemen szárad. Szörnyű émelygés jött rám és a szoba elkezdett velem forogni. Ez az érzet tartott vagy tíz percig. Mintha egy kör alakú hintában ültem volna, ami egy pontban van felfogatva és minden irányban kileng.

Ezzel az érzettel együtt a kép nagyon élesen váltott egy középkori piactérre, ahol fel volt állítva egy fa emelvény, ahol kivégzéseket hajtottak végre.

Tudtam, hogy én vagyok a főszereplő – A HÓHÉR!

Nagyon életszerű volt az egész, de annyira meglepett, hogy nem is tudtam tovább lépni erről a színről.

Kriszta kért, hogy menjek vissza ezen életem gyerek korába és ragadjam meg az első képet, ami bevillan. Érdekes, hogy egyből jött is a kép, egy három év körüli gyermeket láttam, aki zsákból készült ruhát visel és nyújtózik az anyja kezéért, de az nem nagyon figyel rá. Az egész kép inkább egy fényképnek tűnt, és elég nehéz volt mozgóvá varázsolnom. Az érzésem az volt, hogy teljes mértékben mellőzött vagyok, és nagyon vágyom Anyám szeretetére. Az akkori anyám a mostanival megegyező volt, legalábbis ezt éreztem. Akkor és ott nagyon kemény, szigorú asszonynak tetszett, akit megviselt az élet. A szoba, ahol a képet láttam, arról tanúskodott, hogy nagyon szegények vagyunk. Az egyik sarokban ült egy 20 év körüli ember, akiről az elején nem tudtam eldönteni, hogy az apám vagy a testvérem. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi. Ez is inkább csak érzés volt. Az apánkról nem tudtunk semmit és nem is éreztem a jelenlétét. Valahogy megéreztem, hogy én és a bátyám is erőszakból születtünk, ami megmagyarázza, hogy Anyánk nem nagyon akart minket, de ha a sors így hozta, akkor már kötelességből vállalta a felnevelésünket.

Ez az egész kép a mérhetetlen nyomorról és a kétségbeesésről mesélt nekem, amelyből egyenesen következet a későbbi életem.

Innen tovább léptünk a következő fontos eseményhez ebben az életben. Ekkor más 10-12 éves lehettem és a kép jobb oldalán azt láttam, hogy egy virágos réten futok, pillangókat kergetve. A kép bal oldala viszont el volt takarva egy kerítéssel, ami háncskötelekkel volt összetákolva.

Nagyon zavaró volt a kép kontrasztja. A jobb oldal azt szemléltette, hogy vannak boldog momentumok is az életemben, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy a bal oldal fontosabb eseményeket rejt.

Ehhez viszont elég nehezen fértem hozzá. Hirtelen Erik (egy mostani barátom arca) ugrott be. Láttam fényes ruhában, kalappal a fején és harisnya volt rajta, ami érdekes, felálló orrú cipőben végződött. Ekkor már láttam azt is, hogy a kerítés inkább egy középkori kordonként szolgál és a kíváncsiskodó tömeget tartja távol ugyan attól a piactéri mészárszéktől, amit az elején láttam. Erik az emelvényen állt és fennkölt szavakat kiabált a tömegbe. A keze is terjedelmes mozdulatokkal hadonászott, de nem nagyon foglalkoztak vele. Valamire vártak. Én a fejemet a kerítésnek nyomva bámultam egy hatalmas embert a pulpitus mellett, aki egy nyakvágó bárdra támaszkodott és a fején csukja volt. Éreztem, hogy ki Ő. (T.Á., akit a Lyonessen keresztül ismertem meg és igazán semmi közöm hozzá…).

Felnéztem rá, éreztem, hogy hatalmas erő birtokában van. Élet és halál ura. Vágytam arra, hogy én is uralkodhassak, mint Ő.

Amikor Erik befejezte a monológját, akkor a hóhér fellépett az emelvényre és mondta neki, hogy helyezze a fejét a tőkére. Ő ezt szó nélkül meg is tette. A hóhér elsimította a haját a nyakról és egyetlen jól irányzott csapással levágta a fejét, amely legurult a földre, a nyakából spriccelt a vér.

(Megállnék egy pillanatra a történetmesélés közben, mert szeretnék egy nagyon fontos dolgot leírni. Erikkel, a barátommal még a Camino előtt beszélgettem, és elmeséltem neki a teljes történetet. Szkeptikusan hallgatta egészen addig, amíg ahhoz a részhez nem értem, ahol Ő is szerepelt a „mesében”. Ekkor halott sápadt lett és a következőt mondta: „Te Arnold! Én nem hiszem el ezt az egészet, szerintem Te képzelődsz, de valamit tudnod kell. Amikor 5 éves voltam, az összes bátyám tudta, hogy nem tudok aludni éjszaka, mert rémálmok gyötörnek. Tudod mit álmodtam? Azt, hogy lefejeznek!” – én is libabőrös lettem…)

Ez volt a pillanat, amikor bennem a „hivatástudat” felébredt. Tudtam, hogy az Isten is hóhérnak teremtett.

Innen megint tovább kellett lépni egy következő fontos eseményhez. Ez egy disznóölés volt, amit a saját házunk kertjében csináltunk és a saját disznónkat vágtuk le. 20 éves voltam, frissnek és erősnek éreztem magam. A képen, a földön feküdt a disznó és a nyakán kivehető volt a vágás, amit én ejtettem. A disznó alsó fele még barna volt a pörköléstől, de a felső része már simára volt kaparva. Mérhetetlen erőt és büszkeséget éreztem magamban, hogy megöltem ezt az állatot.

Zárójelben jegyzem meg, hogy az utazás egyik technikája, hogy amikor nem tudsz tovább lépni egy képről, akkor az utolsó fontos érzést megfogalmazod egy mondatban és azt ismételgeted jó párszor. Ezt Kriszta többször alkalmazta velem és ebben a disznós képben a következő mondatot kellett ismételnem: „Büszke vagyok arra, hogy megöltem a disznót”. Miután elismételtem vagy 20x, a disznó szó új értelmet kezdett nyerni és úgy mondtam, mintha egy emberről beszélnék. Ekkor érdekes kép ugrott be. Egyrészt tisztán láttam Lacit (ismét csak egy barát ebből az életemből) és érzékeltem egy energia halmazt (három ismert pénzes figura a városban), ami a pénzt és gazdagságot testesítette meg számomra. Tudtam, hogy Laci az Egót jelképezi. Nem tudom, hogy miért, de tudtam. (bocs Laci, de ez nem a mostani energiádra vonatkozik)

Meglepett, hogy a disznó megölése valamilyen formában összefonódott az Egó és a Gazdagság fogalmaival. Ez nagyon fontos momentuma az utazásomnak, de sajnos egyelőre nem jöttem rá, hogy mit jelképezhet, illetve még nem vettem a fáradságot, hogy végig gondoljam mi a jelentése annak, hogy elpusztítom az Egóval együtt a Gazdagságot… Pedig nagyon, nagyon fontos… (ez akkor volt)

Ezen a képi keresztrejtvényen kívül a jelenet fontos mozzanata a disznó megölése, ami az élet halál feletti uralmam utáni vágy megerősítésére szolgált.

Ismét tovább kellett lépnünk egy újabb korba. Pár évet ugorhattam előre. Egy kard volt a kezembe egy érzéssel, ami arról tanúskodott, hogy ölni akarok. Ugyan az a piactér, és hóhér. De már én is ott vagyok, mint főszereplő.

Ez a premierem!

Itt kell megmutatnom, hogy mennyire vagyok alkalmas a feladatra. Égek a vágytól, hogy szerepeljek. A bárdot elveszem a hóhér kezéből és iszonyú erővel belevágom a tőkébe, csak azért, hogy fitogtassam az erőmet - a nyele el is törik. Ez volt az oka, hogy karddal a kezemben jelentem meg magamnak a szín elején.

Figyelem! A következő pár sor nagyon brutális!

Látom, hogy egy gyereket kell megölnöm. A karjánál fogva odaráncigálom a tőkéhez és mivel nagyon ellenkezik, és ez engem mérhetetlenül felbőszít, levágom a kezét valamivel a könyöke felett. Az anyja hátulról nézi, amit a fiával csinálok. Annyira elragad a hév, hogy ketté vágom a gyerek fejét, majd darabokra trancsírozom a kardommal. Ezután az anya tompa fásultsággal, mint aki már nem is él, oda lép a tőkéhez, ráhelyezi a fejét a gyermeke vérével öntözött fára és becsukva a szemét várja, hogy elvégezzem a dolgom. Én a gyilkolástól megrészegülve, egyetlen hatalmas csapással lemetszem a fejét, amely a szétszabdalt kis test darabjai közé gurul. (Szabályosan reszketek most is, ahogy újra olvasom…)

Érzem, hogy az asszony Te vagy és a gyerek Zeusz… Ekkor a tényleges fizikai testemben mérhetetlen szomorúság és elkeseredettség lesz úrrá rajtam. Nem sok hiányzik, hogy el ne sírjam magam.

Kriszta már az elején mondta, hogyha gyilkolni fogok, akkor fázhatok, és ezen ne lepődjek meg. Mondtam neki, hogy ugyan, miért csinálnék ilyet? El sem tudom képzelni. És amikor lemészároltalak benneteket, akkor vettem észre, hogy teljesen kihűlt a lában és a kezem…Most is, ahogy írom ezeket a sorokat szabályosan fáznak a végtagjaim.

(Ismét egy röpke megjegyzés, ami nem lehet véletlen: Zeusznak 3-4 éves korában legalább háromszor ment ki a könyöke a bal kezén, amit az „álmomban” levágtam. Mindig én rántottam ki neki. Iszonyatos.)

A régi életemben nem volt semmi közöm hozzátok, csak Ti voltatok az elsők, akiken kiélhettem az öldöklés utáni vágyam. Amikor vége lett a Te megölésednek, láttam, hogy vannak még emberek a sorban, akik arra „várnak”, hogy kivégezzem őket, de már nem volt fontos a további öldöklés.

Éreztem, hogy élet halál ura vagyok, és semmi nem változik. A kielégülés nem hozott lelki megnyugvást, mint ahogy reméltem. Rá kellett jönnöm, hogy végzetes bűnt követtem el, és ez a hátralévő életemben oda vezetett, hogy teljesen becsavarodtam. Végeztem a hóhérok véres munkáját, de anélkül, hogy örömmel töltött volna el. Ennek az eredménye volt az az állapot, amit az elején úgy írtam le, hogy a földbe gyökerezett a lábam.

Hátra van még a halálom mozzanata, mert ezzel kell kilépni ebből a megtapasztalásból.

Ismét ott éreztem magam, ahol a történet kezdődött, a fánál, amit végső elkeseredésemben és bosszúból vágok ki, talán azért is, hogy kiadjam a dühömet, amit a tehetetlenség okoz. A kivetített kép rólad és Zeuszról, része a tudatomban futó eseményeknek, mintegy lelkiismeret furdalás. Újra és újra teremtem a képeket, amely a saját poklom.

Olyan erősen űzöm magam a favágásba, hogy a szívem felmondja a szolgálatot és arccal előre beleesek a patakba és ott lelem halálomat. Ez volt az oka, hogy nem tudtam tovább lépni a történet legelején. Innen már csak a halál volt. Nekem ez a megkönnyebbülés érzésével járt.

Ennyi a történet!

Akár hányszor végig gondolom, mindig csak a döbbenet lesz úrrá rajtam. Egyszerűen hihetetlen egy ilyen kerek történetet kreálni. A hatása alatt vagyok még mindig, de nem érzem, hogy meg kellene bánnom bármit is, inkább csak mélyebb a szeretetem irányotokban!

Kérlek, vizsgáld meg az érzéseid és írd le nekem, ha nem okoz gondot.

Vigyázzatok magatokra.

Arnold

ui.: még valami: emlékszel milyen ruhában mentem Krisztához tegnap? A fekete, hosszú bőrkabátomban, és csak fekete volt rajtam, éppen, mint egy igazi hóhéron. 

 

 

Gabi válasza - 2012.03.15. 20.22:

Elolvastam. Bár ne tettem volna. Az, hogy mennyire ki vagyok akadva, nem tükrözi az érzelmeim halvány árnyékát sem. Mint egy fejezet a Katedrális című, számomra iszonyatos, gyűlöletes könyvből. Ne haragudj, nem szeretnék beszélni most veled. Jó éjt.

Sajnálom, ha bántónak érzed a levelemet, de ismerned kell annyira, hogy tudd, mit okozol ezzel. Nem szabadott volna megírnod nekem. Nem akarok tudni róla. Valahogy törölnöm kell mindenhonnan.

 

Van folytatás is, de most nem írok többet, majd pár napon belül...
 

Ugrás a következő bejegyzéshez >>>

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ihalu75

Ibogu09,2019.05.09 13:41

http://tinyurl.com/y3qz3alx
http://bit.ly/2PT3BiR
http://bit.ly/2DTIW9w
http://bit.ly/2DOq8sv
http://bit.ly/2DX7u1I
http://bit.ly/2DTNhtk
http://tinyurl.com/y2cfj8wp
http://bit.ly/2Y84jvC
http://bit.ly/2H3DBNM
http://bit.ly/2DTl2uR
http://bit.ly/2H5kQtl
http://bit.ly/2Yf5KbL
http://bit.ly/2YbGJ0Y
http://bit.ly/2DVp4D5
http://bit.ly/2Y5wEmm
http://bit.ly/2H46CZT
http://tinyurl.com/y6f9qrm8
http://tinyurl.com/yyxdcjaq
http://bit.ly/2Y9AMlb
http://bit.ly/2DTJLz8
http://bit.ly/2DTJa0m

Iyaxu80

Tuwik92,2019.05.09 12:28

http://bit.ly/2DUM9Wz http://bit.ly/2H2xFoq http://tinyurl.com/y235peo8 http://bit.ly/2DUMcld http://bit.ly/2HgTSzh http://bit.ly/2Y9ALxF http://tinyurl.com/y5hornqn http://bit.ly/2H2NWJS http://bit.ly/2H2GMFv http://bit.ly/2DTlOrL http://bit.ly/2Yf6huh http://bit.ly/2YcTjxa http://bit.ly/2DRAurG http://tinyurl.com/yye7kh8e http://bit.ly/2DX8eUy http://bit.ly/2Y61jQm http://bit.ly/2Y9AKtB http://tinyurl.com/yxrzkoz6 http://bit.ly/2YheMFf http://tinyurl.com/y2rvl8f9 http://bit.ly/2PQ5ugl http://bit.ly/2DQDRPq http://bit.ly/2H6WJug

Ewege81

Locil41,2019.05.09 12:17

http://bit.ly/2DSVJcp http://bit.ly/2DTVKNk http://bit.ly/2DQDhkI http://bit.ly/2H0sJ3i http://bit.ly/2DQE05q http://tinyurl.com/y3lkdhpe http://tinyurl.com/y6f9qrm8 http://bit.ly/2H2FWsl http://bit.ly/2DWxCtr http://bit.ly/2DSh7P6 http://bit.ly/2E5lcQf http://bit.ly/2H7v6S5 http://bit.ly/2YcTjNG http://bit.ly/2DX7uie http://bit.ly/2Y61oUa http://bit.ly/2DX8brQ http://bit.ly/2DXaHhM http://bit.ly/2DUVCNt http://bit.ly/2Ycwb1z http://tinyurl.com/y5hornqn http://bit.ly/2DOjKS3

Wenan52

Uxuse01,2019.05.09 11:20

http://bit.ly/2DTMRDg
http://bit.ly/2DOjySP
http://bit.ly/2Yf6BJv
http://bit.ly/2H7t30f
http://bit.ly/2H6UGX0
http://bit.ly/2Yf6e1z
http://bit.ly/2DTZXka
http://bit.ly/2H1GhLY
http://bit.ly/2PSc0TC
http://bit.ly/2J6AfNn
http://bit.ly/2H0rroY
http://tinyurl.com/y4zxbwqm
http://tinyurl.com/yxh93aoz
http://bit.ly/2H2tsRF
http://bit.ly/2DQCIY8
http://bit.ly/2DUVEF5

Idoku41

Milel24,2019.05.09 10:17

http://bit.ly/2GXnkd6 http://bit.ly/2Yb07v1 http://tinyurl.com/y2t9s5eq http://bit.ly/2H2NEmg http://bit.ly/2H2OmQs http://tinyurl.com/yxl7vmvy http://tinyurl.com/y597m222 http://tinyurl.com/y4jxvp7r http://bit.ly/2H2nsZ3 http://tinyurl.com/y3lsc4mn http://tinyurl.com/y2et5a5g http://bit.ly/2H9SGO6 http://bit.ly/2H6Y4RO http://bit.ly/2Yf6H3P http://bit.ly/2Yb06qX http://tinyurl.com/y5643dxz http://bit.ly/2DOqaAD http://bit.ly/2Y61dZ0 http://bit.ly/2Yb0kOP http://bit.ly/2DTJfBc http://bit.ly/2YhecHz http://bit.ly/2H2NWJS http://bit.ly/2E5jAWH

online pharmacy's homepage 386 mg

WalterDic,2019.05.09 08:42

Hello! [url=http://onlinepharmacycanadaus.com/#legitimate-canadian-mail-order-pharmacies]online pharmacies[/url] very good internet site.

Arera46

Ekemu22,2019.05.09 08:36

http://bit.ly/2H6WOy4 http://bit.ly/2DQDX9K http://bit.ly/2J5yZu4 http://bit.ly/2YgDdmf http://bit.ly/2DTJD2C http://bit.ly/2JaUr0X http://bit.ly/2DVpc5x http://bit.ly/2DVp8Tl http://bit.ly/2H7u5cJ http://bit.ly/2H6WShi http://bit.ly/2PQERYA http://tinyurl.com/y6kbuguw http://bit.ly/2H3uhJL http://bit.ly/2YbCORW http://bit.ly/2YczRRe http://tinyurl.com/y6ahe42s http://bit.ly/2DOjwKH http://bit.ly/2DTJfBc http://tinyurl.com/y4ttv3d4 http://bit.ly/2YbD5Es http://bit.ly/2E5kcLZ http://bit.ly/2DX6Y3M http://bit.ly/2H2sGUL http://bit.ly/2DTZ9vE

Uyeyo55

Riguz97,2019.05.09 08:21

http://tinyurl.com/yyp3jsdo http://tinyurl.com/y34z6yd4 http://bit.ly/2E5khiL http://bit.ly/2DSnS3u http://bit.ly/2DV6niZ http://bit.ly/2DTIPe6 http://bit.ly/2DSoJBe http://bit.ly/2DPNoWP http://tinyurl.com/y3nqxwxt http://bit.ly/2Y7oV76 http://bit.ly/2YgDsOb http://bit.ly/2YgDhlZ http://bit.ly/2J63PCY http://bit.ly/2Y61oUa http://bit.ly/2H6VuLw http://tinyurl.com/y4llk7eq http://bit.ly/2H6WIGI http://bit.ly/2YhGIc9 http://bit.ly/2Y9367p http://bit.ly/2DTJA6W http://bit.ly/2DTIWX4 http://bit.ly/2Y5wziy http://bit.ly/2DVqldl

Ajuze96

Kiseg06,2019.05.09 07:08

http://bit.ly/2H3cQt2 http://bit.ly/2Y7pmhK http://bit.ly/2YaZGRp http://bit.ly/2YcGcvI http://bit.ly/2J4Ev07 http://tinyurl.com/y5m98rfr http://bit.ly/2H2waqi http://tinyurl.com/yyzzscpb http://bit.ly/2J8gNA3 http://bit.ly/2GXmygc http://bit.ly/2DTzseO http://tinyurl.com/y2nkdcvc http://bit.ly/2DRDTXu http://bit.ly/2YeywsP

Exigo57

Bahox55,2019.05.09 07:02

http://bit.ly/2YcA4E0 http://bit.ly/2DX6WJc http://bit.ly/2YbgxDM http://bit.ly/2DSzTFS http://bit.ly/2DUVEF5 http://bit.ly/2J6RNJg http://bit.ly/2PQERb2 http://bit.ly/2DUVYnh http://bit.ly/2DOjGBN http://bit.ly/2PSmmmG http://bit.ly/2DVp6Ld http://bit.ly/2DTJRqu http://bit.ly/2JaUw4L http://bit.ly/2H7tt6P http://bit.ly/2H3gnaM http://bit.ly/2DUMcld http://bit.ly/2YaZul9 http://bit.ly/2H0sS6Q http://bit.ly/2DX7ajw http://bit.ly/2Y84wio http://tinyurl.com/y5n7728t http://bit.ly/2YcGuTk http://tinyurl.com/yyff9nnr http://tinyurl.com/y66wnjvs

Utifa40

Etefi68,2019.05.09 06:33

http://bit.ly/2Y92Bu3
http://bit.ly/2Y61hrI
http://bit.ly/2H7vkIV
http://bit.ly/2DTVgH0
http://bit.ly/2H5kFhF
http://bit.ly/2DQDXXi
http://bit.ly/2H9STkm
http://bit.ly/2DUts5v
http://tinyurl.com/y66e4sg7
http://bit.ly/2DTJVqe
http://bit.ly/2H0soxy
http://tinyurl.com/y4tph6ww
http://bit.ly/2Y5xfEC
http://tinyurl.com/yxqzxw4y
http://bit.ly/2Yf6hdL
http://bit.ly/2DX7jU6
http://tinyurl.com/y6adtdzo
http://bit.ly/2Yf6HAR
http://bit.ly/2DQDRio

Cowad69

Wufon53,2019.05.09 05:42

http://bit.ly/2DQE7xS
http://bit.ly/2PPT08y
http://bit.ly/2PTrU0b
http://bit.ly/2DUMh8v
http://tinyurl.com/y2cfj8wp
http://bit.ly/2DUaY53
http://bit.ly/2YbGYJq
http://tinyurl.com/yyokmlj6
http://bit.ly/2DUMdFN
http://bit.ly/2DScswA
http://tinyurl.com/y4hzavs5
http://bit.ly/2DUMcBJ
http://tinyurl.com/y6o84bgc
http://bit.ly/2J6n2Ew
http://bit.ly/2DRDQLi
http://bit.ly/2J5S1jR
http://bit.ly/2Ye1cCe

Yizid96

Onaco79,2019.05.09 05:25

http://bit.ly/2GXnbX6
http://bit.ly/2J622h2
http://bit.ly/2DVp0TR
http://bit.ly/2DUVQnN
http://tinyurl.com/y2ufpx54
http://bit.ly/2H6c7qJ
http://bit.ly/2DVqw8v
http://bit.ly/2DUMgkX
http://bit.ly/2H4vMaM
http://bit.ly/2DTyIq2
http://tinyurl.com/y59ggrsc
http://bit.ly/2DTJEDI
http://bit.ly/2GXmQ6M
http://bit.ly/2H3cO4o
http://bit.ly/2H2rdOf
http://tinyurl.com/yybngpzj
http://bit.ly/2Y93N0v

Ojore55

Zupoz93,2019.05.09 05:23

http://bit.ly/2YheMFf
http://tinyurl.com/y37em9dd
http://tinyurl.com/y44go6ed
http://bit.ly/2DX6UB4
http://bit.ly/2H5krqP
http://tinyurl.com/y4274f7a
http://bit.ly/2YaxFJR
http://bit.ly/2DWyezf
http://bit.ly/2H7uADD
http://tinyurl.com/yyzy5r5o
http://tinyurl.com/y4jxvp7r
http://bit.ly/2DVq4aj
http://bit.ly/2J6APL3
http://bit.ly/2YgDhlZ
http://bit.ly/2DULUe7
http://bit.ly/2GXmQni
http://bit.ly/2PRTuLt
http://bit.ly/2DTJD2C
http://bit.ly/2J7ABDq
http://bit.ly/2PT3C6p
http://bit.ly/2Yf6huh
http://bit.ly/2H9SGh4
http://tinyurl.com/y4vg3k9u
http://tinyurl.com/y4spqkes

Befeh81

Utevi10,2019.05.09 03:48

http://bit.ly/2J8gNQz http://bit.ly/2DTZ9vE http://bit.ly/2Y5xAam http://tinyurl.com/yxjtopvh http://bit.ly/2J56Q6i http://bit.ly/2H9SGh4 http://tinyurl.com/y6hcpo9k http://bit.ly/2DUWjq3 http://bit.ly/2DVquNV http://bit.ly/2DVqqOb http://bit.ly/2DSUJVH http://bit.ly/2Ye19X4 http://bit.ly/2DTIWX4 http://bit.ly/2H5krqP http://bit.ly/2H2waqi http://bit.ly/2DSzTFS

Obura41

Laxig07,2019.05.09 02:47

http://bit.ly/2J63PTu http://bit.ly/2DU0aDY http://bit.ly/2Yeyilt http://bit.ly/2DV5XZX http://bit.ly/2DTJdJA http://bit.ly/2Ye0R2q http://bit.ly/2DUtsT3 http://bit.ly/2YbD97a http://bit.ly/2DVqkpN http://bit.ly/2DOjPoP http://bit.ly/2H2GVJ3 http://bit.ly/2H3uj4l http://bit.ly/2H2obcJ http://bit.ly/2PPSPtO http://bit.ly/2YhdWIB http://bit.ly/2YgE1aL http://bit.ly/2H3f4so http://bit.ly/2H9SGh4 http://bit.ly/2Yf6sWt http://bit.ly/2J56HQi http://tinyurl.com/yyz8886w http://bit.ly/2DUb3pn

Iloxo77

Owoze51,2019.05.09 02:39

http://bit.ly/2DPNhKT
http://bit.ly/2DUts5v
http://tinyurl.com/y5x2946n
http://bit.ly/2DX9wPo
http://bit.ly/2Ye1DfQ
http://bit.ly/2Y93HGb
http://bit.ly/2H2oaFH
http://bit.ly/2DSdjxc
http://bit.ly/2YiWdAD
http://tinyurl.com/y3ojzadq
http://bit.ly/2E5l4jJ
http://bit.ly/2DSdVTw
http://bit.ly/2DULrbR
http://bit.ly/2DTJSe2
http://bit.ly/2Y7po9m
http://bit.ly/2H9Tcf0
http://bit.ly/2DU0nae

Omuju03

Ezonu80,2019.05.09 02:01

http://bit.ly/2E5jRcb http://bit.ly/2YbCl28 http://bit.ly/2DSoS7K http://bit.ly/2DTZXAG http://tinyurl.com/y6lv3xrp http://bit.ly/2DVqkGj http://bit.ly/2J6440Q http://bit.ly/2H7tt6P http://bit.ly/2H2MyXG http://bit.ly/2DUVZrl http://bit.ly/2H7v4tr http://bit.ly/2YcSLHC http://tinyurl.com/y5ykzf7f http://tinyurl.com/yyyvlubz http://bit.ly/2H47Xjn http://bit.ly/2DQE7Oo http://bit.ly/2Y9B9fB http://tinyurl.com/y5q5fmy7 http://bit.ly/2DTJTyC http://bit.ly/2DOjFOf http://bit.ly/2DTZi2a http://bit.ly/2DVqm0T http://bit.ly/2DOjKS3 http://tinyurl.com/yyl2w4f6 http://bit.ly/2PTfsOc

Nehag48

Amode78,2019.05.09 01:19

http://bit.ly/2DX8dQu
http://tinyurl.com/y64fjs9x
http://bit.ly/2DOpefB
http://bit.ly/2DTo8iL
http://bit.ly/2DX8enw
http://bit.ly/2YcAN8c
http://tinyurl.com/y4vkhgn2
http://bit.ly/2DSA2Jq
http://tinyurl.com/y6ahe42s
http://bit.ly/2DVpdX9
http://bit.ly/2DUMhW3
http://bit.ly/2DX8aEi
http://bit.ly/2H2nBM5
http://bit.ly/2Yf5SrL
http://bit.ly/2J42cpb
http://bit.ly/2DOp5c3
http://bit.ly/2YhebU1
http://bit.ly/2H3fgrC
http://bit.ly/2H7uADD
http://bit.ly/2Yb0lCn
http://bit.ly/2DUaax3
http://tinyurl.com/y5rnpxyw
http://tinyurl.com/y6xzgrrj
http://bit.ly/2Y9AMBJ
http://tinyurl.com/y3u6bz94
http://bit.ly/2YgDhlZ

Esusa29

Wezel02,2019.05.09 01:07

http://bit.ly/2DViqN4 http://bit.ly/2E5gXUP http://bit.ly/2H3HjqL http://bit.ly/2H7thV9 http://bit.ly/2DX7kYa http://bit.ly/2Y5xzDk http://bit.ly/2DX6Wca http://bit.ly/2YcGjYa http://bit.ly/2YeyCAH http://bit.ly/2J429K1 http://bit.ly/2DVhPek http://bit.ly/2J7Mqd8 http://bit.ly/2DVp0mP http://bit.ly/2DTJf4a http://bit.ly/2YbGJ0Y http://bit.ly/2DOqcZh http://bit.ly/2DVixrY http://bit.ly/2YhdBFP http://tinyurl.com/yyq46krt