2011.03.07. Hétfő
Kushinagarban vagyunk, ahol Budhha átlényegült egy másik dimenzióba. Megnéztük a síremlékét, ami „meglepő” módon egy sztúpa, ahol a csontjainak 1/8-a el volt helyezve. Jó energiájú volt a hely. A tegnapi ebéd hatása mára teljesedett ki a csapaton. Többen esznek szenet, de ennek ellenére fosnak – kénytelen vagyok ezt a szót használni, mert ez adja legérzékletesebben vissza a folyamatot. A hasmenés a kellemesebb utóhatás, mert van, aki émelyeg és hányingere van. Az „áldozatok” között van olyan, aki mindent, válogatás nélkül összeevett, és olyan is, aki kínosan ügyel a tisztaságra, ami talán lehetetlenség ilyen körülmények között. Kezdem azt hinni, hogy a betegségek manifesztációja nem is ezektől a dolgoktól függ, hanem a lelkiállapottól, a félelmektől, más szóval a rezgésektől. Nem akarok címkézni, de mindennek meg van az oka!
Ma mehettünk vagy 200 km-t 8 óra alatt, és a buszon Jani mellett ültem.
Átkeltünk a nepáli határon. Nem hiszem el… Szerintem az egyik kanyarban nem figyelt oda a sofőr, és túlment a világ végén, ami nem jelenti automatikusan azt, hogy a pokolban lennénk, sőt.
Az első pár napban nem merültek fel bennem az otthoni életem képei, nem is igazán hiányoztak a szeretteim. Nem foglalkoztam a hazatérésem utáni életemmel, hogy mit fogok csinálni, miből fogok megélni és eltartani a családomat. Most viszont felrémlett a gyermekeim és Gabi arca is, és mérhetetlen hálát érzek iránta, hogy volt olyan kedves és elengedett. Jobban mondva nem is az elengedésről van szó, hanem a lehetővé tevésről. Hogy vállalt minden kellemetlenséget csak azért, hogy én megtapasztalhassak valamit, ami fontos nekem. Amikor beszélek vele, érzem az aggódást és a szeretetet a hangjában. Félt. Nekem még nem fáj a hiányuk, és remélem, hogy nem is fog. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem Őket, csak tudom, hogy rendben, és biztonságban vannak, ezért nyugodt vagyok.
Reggelire egy pirítóst rendeltem, amire több, mint egy órát kellett várni. Nagyon ízlett, de sokan zúgolódtak. Úgy veszem észre, hogy előbb vagy utóbb mindenkinél elszakad a cérna. Ma nekem fényévekkel jobb hangulatom volt, mint tegnap. Nem hatott rám a többiek felől kiáramló negatív energia. Leginkább Kriszti volt az, aki bekerült a lefelé tartó spirálba, de hamar ki is tudott jönni belőle, ami itt hatalmas teljesítmény! Meglepően jól bírja a társaság a megpróbáltatásokat, le a kalappal mindenki előtt!
India olyan, mint egy hangyaboly. Csak az látszik, hogy minden résztvevő nyüzsög. Nem tudsz része lenni a nyüzsgésnek, csak szemlélni azt. Nem érted az összhangot, csak látod. Az értelmet nem is találhatod, csak megfigyelőként elfogadod, hogy biztos mindennek van egy magasabb célja. Annak ellenére, hogy mindenki csinál valamit, az ország nem halad előre. Az emberek az út szélén éppen árkot ásnak, valaki az épülő útról kaparja a koszt. Az út szélén, egy kalyiba előtt egy motor parkol, aminek a hátsó kereke ki van szedve, és a földön ülve valaki egy kalapáccsal üti. Vannak, akik csak ülnek az árnyékban, vagy éppen fekszenek, és az igazak álmát alusszák. Munkások alapot tömnek betonnal, de az az érzésed, hogy éppen arra járó parasztokat állítottak meg, van-e pár percük beugrani, amíg a rendes építő brigád megérkezik. Este 10-kor MÉG… reggel hatkor MÁR… minden él és mozog. És az állandó dudazaj. A legtöbb kocsi hátuljára ki van írva nagy betűkkel, hogy „Blow horn”; „Push horn” „Horn, please” – „Nyomd a dudát” „Dudálj, kérlek”!
Az ebéd ismét egy útszéli, szutykos putriban volt elköltve. Ennek ellenére
legalább finom volt, és még majmok is szaladgáltak körülöttünk. Itt nem lehet szórni a pénzt, eddig kb. 25.000 Ft-ot kötöttem – 8 nap alatt.
Akik már voltak ezen az úton, (van olyan, aki másodjára is visszajött, hihetetlen, csak vannak mazochisták) azt mondják, hogy Nepál más, mint India, az emberek sokkal nyugodtabbak. Az Indiaiaknál? Ez nem lehetséges, csak ha jobb anyagot használnak…
Este 9-kor, amikor megérkeztünk a szállásra, aminek a neve Lumbini Lodge,
kaptunk egy 5 ágyas szobát. Andi, aki volt kint egy Esther&Jerry Hicks workshopon az USA-ban, a mi szobánkban kellett, hogy aludjon, mert máshol nem volt hely. A vacsira másfél órát vártunk, pedig csak egy sima paradicsomlevest rendeltem. Ami megragadta a figyelmemet, hogy itt az órát az indiai négy és félhez képest, még 15 perccel előre kellett állítani. Gyanús, hogy csak ezzel akarják magukat megkülönböztetni az Indiaiaktól. Éjszaka nem aludtam valami jól, mert sok volt a szúnyog.
Beszéltem este Gabival is, és örülök, hogy a rosszallást nem, viszont a szeretetet és aggódást érzem a hangjában.
A mappában található képek előnézete India 2011.03.07.
