Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.03.05. Szombat

2013.01.21

A berúgásom hatása az lett, hogy délután 2-kor tudtam kikelni az ágyból. Kimostam az összehányt cuccaimat, lezuhanyoztam, és egyedül átmentem kajálni a szomszédos Thai étterembe. Nem tudtam mást enni, mint egy levest, és két kólát is ittam mellé.

Egyedül lejöttem a sztúpához, és letelepedtem a Bódhi fa alá a szerzetesek közé.

dsc_1828.jpg

Most, itt ülve, egyszerűen csak jól érzem magam. Becsuktam a szemem, és elöntöttek az érzelmek, hullámzott át rajtam a szeretet, és folyt a könnyem. Egyszer, úgy 15 perc után, amikor kinyitottam, azt láttam, hogy egy levél éppen előttem landol a földön. Egyből oda ugrott valaki, hogy felvegye, de valamilyen oknál fogva nem volt jó neki, és ott hagyta, lehet, hogy egy másik fáról esett le. Fél perc múlva éppen az ölembe pottyant egy levél, úgy, hogy láttam, amikor elválik a szent fáról. Az előbbi illető még ott várt, és mivel láttam, hogy milyen nagy szüksége van rá, ezért odanyújtottam neki. Hálás tekintettel köszönte meg, engem meg elöntött a boldogság, pusztán az adás gyönyörűsége miatt.

dsc_1859.jpg

Az ifjú szerzetesek, vagy inkább gyerekek között, egy időseb felügyelő járkál, aki jóságos arccal figyeli őket. Amint kiért a sor végére, a pulpituson, a többiekkel szemben ülő, rangidős pap odaintette magához. Észrevette, hogy egy nagyon idős ember, aki talán nem is közéjük tartozott, elaludt a kezében a mantrapapírt tartva. Küldött neki egy dobozos üdítőt.

Mi köze volt hozzá? Semmi!

De talán Ő már tudja, hogy egyek vagyunk. A Te fájdalmad és a Te örömöd is része az enyémnek.

Egy idő után, elzsibbadva a töröküléstől, és eltelve a hely energiájával, úgy döntöttem, hogy bemegyek a kerítésen belülre a fa alá, ahol emberek tömege hömpölyög. Talán ők is éppen arra várnak, hogy egy levél lehulljon a fáról vagy csak egyszerűen töltődnek. Egyszer csak egy kisfiú ugrik elém, és a kezében egy levéllel hadonászik, miközben számomra érthetetlen nyelven karattyol. Ide adja a szent fa levelét és arra vár, hogy adjak neki cserébe valami kis aprót. Ekkor az egyik szerzetes fülön csípi és kitessékeli a területről. Olyan gyorsan történik minden, hogy mire magamhoz térek, már csak a levél van a kezemben, a gyerek sehol. A levelet eltettem a naplóm belső oldalába, ahol biztonságban lesz. Bár nekem sokat nem jelent, valakit mégis boldoggá fog tenni. Ezt azért tudom, mert ezeket a sorokat 2013. január 21-én írom be a honlapra, és ki tudom egészíteni az azóta megtörtént dolgokkal. Ha nem felejtem el, akkor majd leírom...   

dsc_1862.jpg

Este a Mohamed éttermében ettünk. Illetve voltak olyanok, akik ezt a kockázatot bevállalták, de mivel a gyomrom nem volt felhőtlenül tökéletes, ezért inkább kihagytam. Nem állítom, hogy senki nem lett rosszul, amiről ez a kép is árulkodik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy viszonylag kultúrált helynek számított.

 

Ugrás a következő bejegyzéshez >>>

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.