El Camino - Az én utam...

A tegnapi kimerítő nap után egy kicsit forgolódós éjszakám volt. Fel is keltem pisilni és egyúttal levettem a felsőmet, mert izzadtam.

A testem remekül szolgál. Este remegek a kimerültségtől, mint a kocsonya, de reggel egy kiadós alvás után, készen állok az újabb 40-50 km megtételére. Hálás vagyok Mariannak, az írországi barátomnak is, az Amway vitaminokért, mert azok is hozzájárulnak a stabil teljesítményhez.

Köszönöm a testem minden sejtjének a szolgálatot, ígérem, hogy meg fogom hálálni.

Volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy Gabival csodálatosan élünk, harmó-niában. Nincsenek konkrét emlékeim, csak az érzés maradt meg, ami csodálatos. Lehet, hogy vár még ránk egy ilyen fantasztikus élet? Nem is mondtam el neki, mert szerintem nem lenne rá hatással. Majd elolvassa a honlapon…

Reggel fél nyolckor ébredtem és mivel ma volt a születés napja, felhívtam. Azt kívántam, hogy legyenek álmai és azok váljanak valóra. Nem tudom, hogy miért, de teljesen elérzékenyültem, majdnem el is sírtam magam a telefonban. Szerintem ebből neki csak az jött le, hogy érzelgős vagyok, mert hamar lerázott. Talán nem is egyszerű követni a lelki hullámzásaimat, ami engem persze nem zavar, de aki normális, annak kicsit fura lehet.

Fédrácskámmal is csak két mondatot beszéltem, azt is felületesen. Valahogy nem megy nekem a gyerekekkel való kommunikáció a telefonon és Skypon keresztül.

Ma fantasztikus tájakon mentem keresztül. Végtelen szántóföldek, dombok, hágók, gyönyörű kis falvak. Az ember úgy érzi, mintha tényleg visszautazott volna 500 évet az időben.

A nap csúcspontja mégis az a hely, ahol megszállok. Álmaimban sem képzeltem volna, hogy egyszer ilyenben lesz részem. A szántóföldek között egy magányos templom, ami a XIII. században épült, több mint 800 éves. Maga a történelem. Ahogy írom ezt a bejegyzést, a hospitalero (önkéntes) ide tesz mellém egy gyertyát az asztalra, mivel áram nincs, és teljesen úgy érzem magam, mint egy szerzetes, aki kódexeket körmöl.

A kápolna egyik oldalában vannak az emeletes ágyak és afelett egy kis galéria, ahol további ágyak vannak, a másik oldalon egy hosszú asztal és annak a végében az oltár.

Fél nyolckor egy rövid kis ceremónia keretében a francia srác, Jean-Luis megmossa a lábunkat és meg is csókolja mindenkiét. Mint később az asztalnál elmesélte, a láb az a része a testünknek, amellyel a legtöbbet érintkezünk a földdel és mint ilyen, nagyon fontos szerepet tölt be a spirituális fejlődésünk szempontjából.

A vacsora nagyon kiadós és finom volt, 4 fogással. Most csak 9-en voltunk összesen.

Meg is kérdeztem tőle, hogy ez normális, hogy ilyen kevesen vannak ezen a csodálatos helyen? Azt mondta, hogy Ő is nagyon meg van lepve, mert tegnap például 4 órakor már ki kellett tenni a megtelt táblát, hiszen 25 embernél több nem fér be. Nekünk nagyon kis családias volt a hangulat. Vacsora közben és utána remek beszélgetés zajlott az asztal körül.

Nincs szavam a mai napra. Nagyon megérintett a gyaloglás, a táj és az egész nap megkoronázásaként ez a történelmi szállás. Köszönöm, hogy itt lehettem. Szép álmokat gyönyörű családom!

Ugrás az aktuális fényképekhez (új ablakban) >>>

Ugrás a 9. napra >>>