El Camino - Az én utam...

Reggel négykor keltem, hogy simán elérjem a 10 órás gépemet. Pestre busszal mentem fel és a reptérre is buszoztam. Minden csont nélkül zajlott, még a hegyes túrabotomat is felengedték a gépre. Fél egykor szálltunk le a Bouvois reptéren és kettőkor már Párizs belvárosában voltam (buszjegy 15€).

Kisebb nagyobb megszakításokkal éjfélig sétálgattam, bemelegítésnek jó is volt ez a 10-15 km. Hotelt nem foglaltam, mivel azt gondoltam, hogy a Monparnasse állomáson majd eltöltöm az éjszakát. Bulinak sem utolsó, ilyet még úgysem csináltam. Persze azzal nem számoltam, hogy éjfél után bezárják az egészet, mindenkit kizavarnak és csak fél ötkor lehet visszamenni. Volt három és fél órám az éjszaka kellős közepén, a koszos, büdös állomás környékén. Úgy döntöttem, hogy keresek egy hotelt és akár 60€-t is kifizetek egy ágyért, ami a Caminon 6 napi szállásköltségem. Isten úgy akarta, hogy ne találjak üres hotelt. A végén annyira elment az idő a kereséssel, hogy amikor visszamentem a bejárathoz, már csak másfél órát kellett várnom és azt gondoltam, ezt már simán kibírom az állomás előtt is.

Találkoztam egy dél-koreai sráccal, akiről a második mondat után kiderült, hogy azért jött, amiért én is. Az angolja nem volt valami jó, ezért sokat nem tudtam meg róla. Mellesleg már bent az állomáson gondoltam, hogy ezért van itt. Rajta kívül láttam még két lányt is, akik gyaníthatóan hasonló céllal érkeztek. De hiszen ez a pár hét az év legnépszerűbb induló időszaka.

Várakozott kint még egy szlovák gyerek is, akin csak egy rövidnadrág és egy póló volt. Odaadtam neki a hálózsákomat, mert láttam, hogy mindjárt megfagy. Elmondta, hogy a Caminora megy, de nem tudta, hogy bezárják az állomást és bezárta a hátizsákját az értékmegőrzőbe és minden ruhája abban maradt.

Fél ötkor tényleg kinyitották a főbejáratot és le is tudtam feküdni a váróterem kövezetére. Jól bevackoltam magam, a hátizsákomat biztonságba helyeztem és mivel nagyon fáradt voltam, gyorsan el is aludtam. Hamarosan azonban egy biztonsági őrnek szemet szúrhattam, mert felébresztett és közölte, hogy nem aludhatok a földön. Még egy kicsit próbálkoztam azzal, hogy ülve elaludjak, de nem volt eredménye. 7 óra előtt az állomáson lévő tisztasági helységben vettem egy forró zuhanyt 3.5€-ért és át is öltöztem. Mintha kicseréltek volna, annyira jól esett. A vonat indulásáig hátra lévő másfél óra gyorsan elrepült, ahogy kezdett életre kelni minden körülöttem.

Azt hiszem, hogy ez az első nap tökéletes lenyomata volt az eddigi életemnek. Miért is gondolom ezt? Amikor Párizsba megérkeztem és kezdtem bejárni a jól ismert helyeket, arra gondoltam, hogy milyen csillogás és pompa van mindenfelé. Nagy autók, szép ruhába öltözött emberek, fényes kirakatok és nyüzsgés mindenfelé – minden, amit én is megtapasztalhattam három évvel ezelőttig. Valahogy mégsem éreztem jól magam ebben a közegben. Ez az érzés most teljesen tudatos volt bennem, nem úgy mint anno. Vágytam az El Camino puritánságára, ami eddig csak a fejemben élt. Pár éve, amikor elindult az anyagi mélyrepülésem, akkor ezt nem éreztem így, csak a tudatalattim (Isten, Univerzum, Felettes én - vagy ahogy éppen hívni akarod) kezdte úgy keverni a lapokat, hogy megtapasztaljam az anyagi nincstelenség állapotát. Többször gondoltam már arra, hogy nekem ezt meg kellett élnem, hogy az legyek, aki lehetek. Valamit tennie kellett a felettes énemnek, mert rossz irányba mentem. Megtette!

Még nem vagyok az út végén, de érzem, hogy egyszer visszatekintve a múltba, majd össze fogom tudni kötni a szálakat és összeáll a teljes kép. Jelenleg még csak a puzzle egyes darabkáit látom, nem az egész képet. Érdemes megnézni Steve Jobs avatási beszédét, amit a Stanford egyetemen tartott 2005-ben, ebből remekül meg fogod érteni, hogy miről is beszélek.

Visszatérve a párhuzamhoz, amit a mai napom és az életem között vonok, már estére megteremtettem magamnak a tapasztalatot a teljes nincstelenség és a fénytelen állapot megtapasztalásához. Ugyan meglepő gyorsasággal alkalmazkodtam a helyzethez, de azt biztosan tudom, hogy nem akarok csőlakó lenni. Nem tetszik a létforma. (a képgalériában található utolsó képen egy patkány látható, illetve nem nagyon látható...)

Még csak az első napon vagyok túl, de már most milyen mély tanításokat kaptam. Izgatottan és teljes nyitottsággal várom az Utat.

Ugrás az aktuális képekhez (új ablakban) >>>

Ugrás a 0. napra >>>